Kecskemét: eldőlt, kinek a vezetésével indul a csapat az Ekl-ben

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.21. 18:11
null
Lóczi István (jobbra) csatlakozik a Kecskemét szakmai stábjához (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméthez csatlakozik Lóczi István, aki a pro licences végzettségének köszönhetően az Európa-konferencialigában is vezetheti a kecskemétieket.

A Kecskeméti TE a klub honlapján jelentette be, hogy csatlakozik szakmai stábjukhoz Lóczi István. Lóczi 1980-ban kezdte a pályafutását, az NB I-ben pályaedző, míg az NB II-ben és az NB III-ban vezetőedző is volt.

A 68 éves tréner 2005-ben szerezte meg a pro licences végzettséget, míg 2001 és 2014 között a B-licences edzőképzést is irányította.

„A célom az, hogy amiben csak lehet, erősítsem azt a kitűnő szakmai munkát, ami már évekkel ezelőtt elindult Kecskeméten, és mára odáig jutott, hogy nemzetközi kupameccsre készülhet a klub. Nagyszerű eredményeket ért el ez a csapat, szeretném természetesen, ha továbbra is ezen az úton haladna a KTE. Személyes kötődésem is régóta megvan a klubhoz, hiszen egyrészt Péter fiam az utánpótlásban dolgozik jó ideje, másrészt nemcsak a mostani játékoskeretből, de a szakmai stábból is többen voltak korábban futballistáim. Nagyon régóta ismerem és tisztelem Szabó István munkásságát, illetve őt is személyesen, de Tóth Ákossal is volt szerencsém együtt dolgozni” – mondta Lóczi István.

Tóth Ákos, a KTE sportigazgatója így fogalmazott a kinevezést követően: „Tisztában voltunk vele természetesen a szezon végén, hogy a nemzetközi szereplésnek vannak ránk nézve kötelezettségei, illetve rengeteg plusz munkával is jár, ennek jegyében szerettük volna a lehető legjobb döntést meghozni stábunk bővítésére. Olyan szakembert kerestünk, aki a már meglévő, stabil kohézióba tökéletesen illeszkedik és a feladatmegosztásból hatékonyan tudja kivenni a részét. Lóczi István jól ismeri klubunkat és annak működését, így biztos vagyok benne, hogy személyében egy kitűnő szakember érkezett Szabó István mellé.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Artner Dávid (Mosonmagyaróvár), Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC Győr), Kovács Kolos (Ceglédi VSE), Matheus Izidorio Leoni(brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK), Varga Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Nagy Olivér (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC), Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Iyinbor Patrick (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas)
Távozók: Buna Gábor (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),Gréczi Márton (Hódmezővásárhelyi FC), Hadaró Valentin (Pécsi MFC),Pejovics Danilo(szerbiai, Pécsi MFC – kölcsön után végleg),Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország)?, Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros, onnan Soroksár SC), Varga Ádám (Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)

 

Legfrissebb hírek

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:31

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:19
Ezek is érdekelhetik