PIETSCH TIBOR
2022.06.28 20:51 Frissítve: 2022.07.27 11:56

Honvéd: Nem a szavak, a tettek embere vagyok – Tam Courts

Hétévesen a Honvéd volt az első csapat, amelyet először látott élőben játszani, negyvenévesen a kispestiek vezetőedzője lett a skót Tam Courts, aki az eddigi benyomásairól, az elvárásokról és a fiatalok esélyéről nyilatkozott lapunknak.

Tam Courts úgy érzi, nagy lehetőség számára a Honvéd kispadjára ülni
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Földi Imre)

 

– Hogy bírja a kánikulát?
– Skótként kifejezetten élvezem a nagy meleget, nem ehhez vagyok szokva – indította egy félmosoly kíséretében a Nemzeti Sportnak adott interjúját Tam Courts, a Bp. Honvéd nemrégiben kinevezett, negyvenéves vezetőedzője.

– Vajon az idény végén is az élet napos oldalán lesz majd?
– Remélem! Ugyanakkor senki se várja tőlem, hogy egy hónappal a bajnoki rajt előtt arról beszéljek, hányadik helyen zárhat a csapat. Egyébként sem a szavak, hanem a tettek emberének tartom magam. Szívesen leülök beszélgetni bárkivel, de nekem a kispadon kell bizonyítanom. Nagy esélyt kaptam a sorstól, hogy a Honvéd vezetőedzője lehetek. Két hete itt vagyok, tudom már, mit jelent Kispesten a futball. A stadion gyönyörű, az edzőközpont minden igényt kielégítő, a kollégák elkötelezettek, és bár még nem találkoztam velük, a különböző felvételek meggyőztek arról, hogy a szurkolók szenvedélyesek. Ebben a klubban óriási potenciál rejlik.

 HÁROM SEGÉDEDZŐ DOLGOZIK A KISPESTI SZAKMAI STÁBBAN
Djordje Kamber marad a stábban (Fotó: Földi Imre)

 

Az elmúlt napokban kialakult Tam Courts stábja. A szurkolók alighanem örömmel fogadják, hogy korábbi kedvencükre, Djordje Kamberre – csakúgy, mint elődje, Nebojsa Vignjevics – Tam Courts is számít segédedzőként, és kapusedzőként Vlada Abramov, valamint videóelemzőként Sinkó Balázs is marad Kispesten. Visszatér ugyanakkor a Honvédhoz Lázár Zsolt erőnléti edző, aki még Horváth Ferenc mellett dolgozott az első csapatnál. Ramon Tribulietx szintén segédedzőként kötelezte el magát a piros-feketékhez, a 49 éves spanyol 2010 és 2019 között az új-zélandi Auckland Cityt irányította, s dolgozott a kanadai válogatott másodedzőjeként is, legutóbb az orosz Akron Toljatti alkalmazta, amelynél Chris Docherty volt a sportigazgató, akit június 11-én neveztek ki a Kispest sportigazgatójának. S hogy három segédedzője is legyen a csapatnak: Marko Djordjevics is csatlakozott a stábhoz. A szerb szakember szintén az Akron munkatársa volt nemrégiben, csakúgy, mint Alex Segovia, aki ma már a Honvéd sporttudományos vezetője.
Hogy ne csak a szakemberekről beszéljünk: a Nemzeti Sport értesülése szerint az Újpestről távozó Nikola Mitrovics a XIX. kerületben köthet ki, míg skót lapok arról írtak, hogy Ian Harkes, a Dundee United 27 éves amerikai középpályása követheti Tam Courtsot Kispestre.

– A horvát Rijeka mellett a Championshipből, vagyis az angol másodosztályból is keresték: miért éppen a kispestiek hívására bólintott rá?
– Többek között azért, mert hasonlóságot vélek felfedezni legutóbbi csapatom, a Dundee United és a Honvéd között, és nem csak arra gondolok, hogy mindkét klub büszke lehet a történelmére. A Dundee-val úgy végeztünk a negyedik helyen és harcoltuk ki a nemzetközi kupaszereplés jogát, hogy számos fiatal kapott lehetőséget – és amint azt a végeredmény is mutatja, éltek vele. Szeretném, ha ez Kispesten is így történne. A Honvéd az elmúlt egy-két évben nem úgy teljesített, ahogyan azt sokan elvárták, ezen muszáj változtatni. Nekem fontos, hogy annál a klubnál, amelynél dolgozom, a vezetőktől kezdve a játékosokon és a kollégákon át a pályagondnokig kötődjenek egymáshoz az emberek – ha egységet teremtünk, sikeresek lehetünk a jövőben.

Ha nem tévedek, döntésében az is szerepet játszott, hogy nem sokkal az érkezése előtt nevezték ki sportigazgatónak Chris Dochertyt, akivel a Dundee Unitedben már dolgoztak együtt.
– Így van. Eredményes volt az együttműködésünk, hiszem, hogy az akkor szerzett tapasztalatainkat Kispesten hasznosítjuk.

Egyes Skóciából származó vélemények szerint visszalépés önnek, hogy a Honvéd irányítását vállalta el.
– Ezzel nem értek egyet. Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy az egykoron Puskás Ferenc nevével fémjelzett Honvédnál dolgozhatok. Megtisztelő. Negyvenévesen fiatal edzőnek számítok, és bár az utóbbi években volt részem sikerekben, én tudom a legjobban, még sokat kell fejlődnöm. Másik országból, másik kultúrából érkeztem, nyilván nekem is alkalmazkodnom kell. A kihívás természetesen nagy, de állok elébe, motivált vagyok.

Milyenek az első benyomásai?
– Pozitívak. A fogadtatás csodás volt, az első naptól kezdve otthon érzem magam. Amint már beszéltünk róla, az elmúlt két évben a csapat alulteljesített, a feladatom az, hogy hitet és magabiztosságot adjak a játékosoknak.

Kívülről úgy tűnik, a stáb már összeállt, a csapat nem.
– A megállapítás helytálló, mert a stáb valóban teljes, a keret még nem. Miután tíznél is több futballista távozott, szélesebbre nyílt az ajtó az akadémisták előtt. Hatan-heten edzenek velünk, egyetlen rossz szavam sem lehet rájuk, nincs is kétségem afelől, hogy a következő években jelentős szerephez jutnak. Az is igaz azonban, hogy szükség van erősítésre, a vezetők dolgoznak is rajta.

Az edzéseken mit lát, milyen erőnléti állapotban vannak a játékosok? A hírek szerint nincs mindenki topformában...
– Maradjunk annyiban, keményen dolgozunk, hogy ezen a téren se legyen problémánk. Minden nappal, minden edzéssel többek leszünk.

Egy hónap van hátra a bajnoki rajtig. Kész lesz a csapat addigra?
– Tavaly nyáron a járványhelyzet miatt mindössze tizenhét nap volt arra, hogy a Dundee-val megfelelően felkészüljünk az idényre – megoldottuk. Ezúttal jóval több időnk, hat hetünk van, elégnek kell lennie.

Jól tudom, hogy a családját is magával hozta Budapestre?
– Igen. Egyfelől fontos nekem, hogy a szeretteim mellettem legyenek, másrészt ezzel is szerettem volna jelezni, hogy hosszú távra tervezek. Mivel többnyire napi két edzésünk van, elsősorban a hotel és az edzőközpont között mozgok, így aztán még nem láttam túl sokat a városból, de amit igen, az lenyűgözött. Nyugodt szívvel jelenthetem ki, minden szempontból jó helyre kerültem.

S ha azt mondom, Celtic–Honvéd?
– Az volt az első meccs, amelyet életemben először élőben láttam, és a Celtic négy nullára nyert. Hétévesen ültem a Celtic Park lelátóján, és egyik ámulatból estem a másikba. Azóta eltelt harminchárom év, az ifjú drukkerből edző lett, és ezekben a napokban már arra készül, hogy emlékezeteset alkosson a nagy Honvéddal.

2023.12.03 12:12:20

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az újpestiek nagyon gyorsan válaszoltak a Paks első találatára, de a folytatásban nem bírták a tempót.

2023.12.03 07:39:01

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Róka Jánost a magyar labdarúgás első művészeként és cselezőjeként tisztelték.

2023.12.02 15:43:43

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A hazaiak összességében közelebb álltak a győzelemhez, de a DVSC sem lehet elégedett, hiszen az egy ponttal nem tudott fellépni a dobogóra.

2023.12.02 13:17:29

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A vendégek az első félidőben tizenegyest hibáztak. A Fehérvár előzött, és a 3. helyre lépett a tabellán.

2023.12.02 11:59:31

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A meccs mindhárom gólja tizenegyesből született. A pálya talaja nagyon megnehezítette a játékot.