Honvéd: Lanzafame a lelátóról intett a szurkolóknak – fotó

P. K.P. K.
2022.01.30. 10:19
null
Davide Lanzafame intett a szurkolóknak (Fotó: Török Attila)
Mint arról a Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr (0–1) meccs tudósításában beszámoltunk, szombaton feltűnt a Bozsik Arénában a kispestiek korábbi csatára, Davide Lanzafame.

 

A Honvéd és a Gyirmót Kispesten a tegnapi meccset megelőzően kétszer találkozott az élvonalban, legutóbb 2017 tavaszán. Akkor Davide Lanzafame ráadásban szerzett fejes gólja döntött, az olasz csatár most a lelátón tűnt fel. A Honvéd-drukkerek korábbi olasz kedvence épp a napokban lett csapat nélküli (legutóbbi állomáshelye az olasz másodosztályú Vicenza volt), és tekintve, hogy a télen Eppel Márton már távozott a csatársorból, Balogh Norbert pedig vélhetően ugyanígy tesz rövidesen, pletykákra adhat okot a jelenléte.

Lanzafame először 2013 januárjában szerződött Magyarországra, akkor fél évre kölcsönbe a Cataniától a Budapest Honvédhoz, majd a fővárosiak 2016-ban véglegesen is megszerezték a játékjogát. Ezután 2018-ban Ferencvároshoz igazolt, majd visszatért a kispestiekhez, akiktől 2020 augusztusában távozott, és az Adana Demirspor játékosa lett.

A játékos a Budapest Honvéddal (2016–2017) és a Ferencvárossal (2018–2019) is nyert bajnokságot, valamint kétszer is az NB I gólkirálya volt (2017–2018, 2018–2019). A kispestiekkel a bajnokság mellett Magyar Kupát is nyert a 2019–2020-as idényben.

 

Legfrissebb hírek

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

A Honvéd-drukkerek véleménye: a fejétől bűzlik a hal?

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 08:42

A kupában sem megy: a másodosztályú Gyirmót otthonában esett ki a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 21:00

Novák Csanád és a haverok: nem lesz barátságos meccs!

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 10:45

Kétszer is vezetett két góllal a Soroksár, mégsem tudott nyerni Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 20:48

Felállt Szentlőrincen és elvitte a pontokat a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 14:54

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Nagy Tamás fejesével győzte le a Gyirmót a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:49