Honvéd: az MLS-ben folytathatja a válogatott középpályás – sajtóhír

2021.04.25. 14:47
null
Nyáron meg sem áll Philadelphiáig? (Fotó: Meder István)
A észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő (MLS) Philadelphia Union szerződtetné a Budapest Honvéd saját nevelésű, hatszoros válogatott középpályását, Gazdag Dánielt – számolt be róla a Philadelphia Inquirer című lap.

A lap munkatársa, Jonathan Tannenwald arról ír, hogy az amerikai klub már meg is erősítette, valóban érdeklődik a Honvéd magyar válogatott játékosa, Gazdag Dániel iránt.

„A 25 éves Gazdag pont olyan középpályás, amilyet a Union keres és amilyenre a klubnak szüksége van” – állítja a lap, ám arra is emlékezteti az amerikai csapat drukkereit, hogy könnyen lehet, hogy az átigazolás igencsak elhúzódik.

Ennek oka az lehet, hogy ugyan a Union szeretné minél előbb megszerezni Gazdagot, de amíg a Honvéd a kiesés ellen harcol, addig a kispestiek nem akarnak megválni egyik legjobbjuktól – aki ebben az idényben 18 gólt szerzett és hét gólpasszt adott a Honvéd színeiben lejátszott tétmeccsein –, s a bajnokság lezárulta után Gazdag minden bizonnyal ott lesz az Eb-re készülő válogatott keretben, így csak ezt követően kerülhet sor az esetleges váltásra.

Az Inquirer mindehhez hozzáteszi, hogy a járványhelyzet miatt megnőtt az amerikai munkavállalási engedélyek kiállításának ideje, könnyen elképzelhető, hogy a nyár közepe előtt nem lesz érdemi előrelépés.

Gazdag jövőjével kapcsolatban megkerestük a Honvédot is, ahol közölték, sajtóhíreket, átigazolási pletykákat nem kommentálnak, ha bármilyen bejelentenivalója lesz a klubnak, azt az együttes hivatalos honlapján teszik meg.

Legfrissebb hírek

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2026.04.09. 10:20

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.07. 23:05

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13

Kovács Kálmán: Kíváncsi vagyok, milyen koncepció szerint halad majd tovább a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.03.30. 09:04

Megküzdött a Honvéd a három pontért Karcagon

Labdarúgó NB II
2026.03.22. 15:50

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41
Ezek is érdekelhetik