Hegedüs Lajos: Nem igaz, hogy visszavonultam!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 11:32
null
Hegedüs Lajos még védeni akar (Fotó: Meder István)
Bár már tényként tálalták, hogy befejezi a pályafutását, a korábbi válogatott kerettag Hegedüs Lajos még védeni akar, igaz, nem mindenáron.

– Alighanem meglepődtek néhányan, amikor az elmúlt héten meghallották, Hegedüs Lajos befejezi a futballt. Harmincöt évesen a kapusok nem számítanak idősnek: talán sérülés áll a háttérben?
– Köszönöm, jól vagyok, szó sincs semmilyen sérülésről… – felelte Hegedüs Lajos, aki 240 bajnokin lépett pályára az NB I-ben, három évvel ezelőtt még válogatott kerettag volt Marco Rossinál, az előző idény hajrájában pedig a Nyíregyháza Spartacust segítette bennmaradáshoz a második vonalban. – Nem tagadom, furcsán éreztem magam én is, amikor a visszavonulásomról szóló cikket olvastam a Spartacus honlapján, úgy gondolom, hogy bár a klub vezetőit a jó szándék vezérelte, nem megfelelően tálalták a hírt. Mert tény, valóban szóba került közöttünk, hogy nem mindenáron akarok védeni, hiszen a családom a fővároshoz köt, túlzottan messzire csakis abban az esetben mennék már, ha az minden szempontból megérné. Szóval szeretnék még védeni, de azzal is tisztában vagyok, már mindenhol zajlik a felkészülés, az idő előrehaladtával egyre kisebb az esélye annak, hogy érkezik megkeresés.

– Ősszel még a Horváth Ferenc által irányított, nagy terveket szövögető NB III-as Dunaújváros kapusa volt, télen azonban sok játékostársához hasonlóan távozott, miután kiderült, súlyos anyagi problémák vannak a klubnál. Áprilisig nem volt csapata, majd a bennmaradásért küzdő Nyíregyháza hívta – nem először.
– A klub sportigazgatóját, Fekete Tivadart már régóta ismertem, egy konditerembe jártunk, és amikor a Spartacusnál két kapus is megsérült, szólt, szükségük van egy rutinos kapuvédőre. Szívesen igazoltam Nyíregyházára, örültem a lehetőségnek, és talán mondhatom, a védés sem ment rosszul, tudtam segíteni. Arra számítottam, ha hozom az általam elvárt szintet, nyáron könnyebben találok majd magamnak csapatot, ám ez nem történt meg.

– Három éve még a válogatott kerettel készült, többször is leülhetett a kispadra, ráadásul jelentős élvonalbeli tapasztalata van: mennyire viseli meg, hogy bár kapusként jó korban van, a klubok egy ideje már nem tolonganak az aláírásáért?

– Nos, éppen ezzel a legnehezebb együtt élni. Van bennem tüske, amiért a paksi időszakom után annak ellenére nem találtam magamnak NB I-es csapatot, hogy jó korban, jó formában voltam. Nem volt könnyű feldolgozni, hogy ide-oda sodort az élet, és nem kaptam meg az újabb esélyt. Természetesen látom, hogy ez az időszak már két éve tart, és ha eddig nem jött össze, egyre kevesebb az esélye annak, hogy vissza tudok kerülni. Pedig imádok edzeni, és tisztában vagyok vele, sok élvonalbeli csapatnak tudnék még segíteni a munkámmal,a mentalitásommal.

– Említette, nem mindenáron akar védeni: adott magának határidőt, meddig vár egy esetleges megfelelő ajánlatra?
– Ha végképp nem jön össze az általam elképzelt szerződés, másfelé kell elindulnom. A középszerűséget sohasem szerettem, csak azért nem mondok igent egy ajánlatra, hogy kijelenthessem, még mindig van csapatom. Szorít a határidő, ugyanis van egy konkrét lehetőségem, amelyről egyelőre csak annyit mondanék, köze van a sporthoz. Szóval hamarosan kiderül, maradok-e a kapuban, vagy valami más következik az életemben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik