Haladás: A Loki B-közép skandálta a nevemet – Király

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 11:46
Az NB I negyedik fordulójában minimális különbséggel nyert a Haladás Debrecenben, a vendégek kapujában Király Gábor kapott gól nélkül zárt. A rutinos kapusnak – akinek nevét még a debreceni szurkolók is skandálták – saját statisztikái szerint ez volt a századik bajnokija a szombathelyieknél.
„Ez volt a századik mérkőzésem Haladás-mezben, ha az eddigi NB I-es és NB II-es találkozókat is számoljuk – olvasható a válogatott kapus nyilatkozata a kiralygabor.eu oldalon. – Nagyon örülök, hogy győzelem miatt marad emlékezetes a jubileumi fellépésem. A válogatottal a litvánok ellen egy félidőt védtem nyár elején a Nagyerdei Stadionban, így nem volt ismeretlen a közeg. Óriási csapatmunkát hajtottak végre a srácok, nagy lelkesedéssel játszottunk. Nem volt olyan stabil a Debrecen, mint szokott lenni, a sérültek hiányát megérezték, egységes csapatunkkal nem tudtak mit kezdeni. Az látszik, hogy ennek a Haladásnak van önbizalma, elhisszük, hogy képesek vagyunk akár bravúrt is hozni. A szezon előtt nem sokan mertek azzal a gondolattal eljátszani, hogy az első négy meccsen hét pontot szerzünk.”

„A Loki B-közép a szünetben skandálta a nevemet. Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy bár az ellenfél kapuját védtem, mégis így köszöntöttek. Külön köszönet a Haladás-szurkolóknak a biztatásért, megemelem a kalapom előttük, hogy ennyit utaztak azért, hogy személyesen buzdítsanak minket. Örülök, hogy a fáradozásukat győzelemmel tudtuk megköszönni.”

„A mérkőzés után Bernd Storck szövetségi kapitány kihívott az öltözőből és jó tíz percet beszélgettünk. A Herthában hat évig volt a pályaedzőm, régi ismerősként üdvözöltük egymást.”

Legfrissebb hírek

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38
Ezek is érdekelhetik