Haladás: a drukkerek számon kérték a csapatot, a vezetők az edzőt fogják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 09:29
null
Érthető a szurkolók elégedetlensége, hiszen az utolsó helyre csúszott vissza csapatuk az NB I-ben (Fotó: Kovács Anikó)
Keresztülutaztak az országon egy szégyenteljes vereségért – nem is hagyták szó nélkül a vasi drukkerek a Haladás gyatra, kisvárdai teljesítményt, amelynek 4–1-es vereség lett a vége. A drukkerek a csapatot kérték számon, a vezetők az edzővel, Michal Hipp-pel beszélgetnek el a hét elején.

 

A súlyos vereséget szenvedő és az NB I-ben immár sereghajtó Haladás játékosai a lefújást követően odamentek a szurkolóik elé. Megszokott gesztus ez, főleg győzelem után, ilyenkor lehet ugyanis együtt ünnepelni. Kudarc esetén a támogatást, biztatást illik megköszönni. De ilyet ritkán látni: Kisvárdán hosszú percekig álltak a futballisták a tizenegyespont környékén, a kapu mögött helyet foglaló drukkerek pedig mondták a magukét.

No igen: a 4–1-es vereségért negyven-ötven szombathelyi szurkoló csaknem ezer kilométert utazott. A játékosok utóbb elmondták: volt, aki a mez levételét követelte (ez, úgy fest, új divat), mások a lélektelen játékot kérték számon, de furcsa módon a hosszú hazaútra készülő Haladás-busz körül már közös fotókat kértek a játékosoktól. „Ilyet sohasem jó átélni – mondta Király Gábor, a 108-szoros válogatott kapus, aki talán soha ennyiszer nem került még kiszolgáltatott helyzetbe, mint Kisvárdán. – Sokat utaztak a drukkerek, hogy biztassanak bennünket, nem meglepő, ha csalódottan vették tudomásul a látottakat. Közben fordítottuk a légiósoknak, mi hangzik el: aki felveszi ezt a mezt, hibázhat, de szakadjon meg a klubért! Arra gondoltam, talán nem árt, ha néhány új játékos, légiós átérzi, sok embernek mit jelent ez a mez, ez a címer, ez a klub... Dolgozni kell tovább, hogy kijöjjünk a hullámvölgyből.”

Lapunk érdeklődésére Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője elmondta, minden héten megbeszélik a klub vezetői az aktuális ügyeket, és ez most sem lesz másként. A sportvezető arra a felvetésre nem kívánt re­agálni, hogy Michal Hipp vezetőedző leváltása benne van-e a pakliban. Annyit megtudtunk, hogy a hét elején egyeztetnek a folytatásról. Persze a döntéshozók a Kisvárda–Szombathely útvonalon sokat beszélhettek arról, hogy mit lépjenek...

Közben internetes fórumokon már megkezdődött a találgatás, ki követheti Hippet a Haladás kispadján – a nemrég még az NB I-ben dolgozó szakemberek közül például Bódog Tamás, Kondás Elemér, Michael Oenning, Pintér Attila vagy a szombathelyiektől egy éve távozó, azóta Győrben is dolgozó Mészöly Géza is csapat nélküli –, miközben értesüléseink szerint a hivatalos döntés még nem született meg a szlovák szakemberrel kapcsolatban. Ezért egyelőre a lehetséges utódokkal sem tárgyaltak még a klub képviselői, de nem lenne meglepetés, ha elköszönnének a szakembertől, és a héten megkezdődnének az egyeztetések az utódjáról.

NB I, 2018–2019, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 15., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest–Debrecen 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionFarkas Ádám
2595
Puskás Akadémia–Mol Vidi 2–1
Felcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely
1728
Mezőkövesd Zsóry–Diósgyőr 4–2Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
2627
Paksi FC–MTK Budapest 3–0 Paks, Városi Stadion Iványi Zoltán
864
Kisvárda–Haladás 4–1 Kisvárda, Várkerti Sporttelep Németh Ádám
1983
Bp. Honvéd–Ferencváros 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
3579
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik