Győzelmével jön föl a Paks, az MTK nem tudta útját állni

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.09.15. 16:45
null
Az MTK-nak esélye sem volt a pontszerzésre Pakson (Fotó: Mártonfai Dénes)
Hiába kezdett jobban az MTK Pakson, a hazaiak az első félidő közepe táján Hahn szemfülességének köszönhetően megszerezték a vezetést a labdarúgó NB I 8. fordulójában. A második félidőben szinte egykapuzott az MTK, még tizenegyest is rúghatott, de Lencse kihagyta, és ahogy az lenni szokott, néhány perccel később a Paks megduplázta az előnyét, sőt a legvégén még Simon András is betalált, így otthon tartotta a három pontot.

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
Paksi FC–MTK Budapest 3–0 (Hahn 31., Kecskés 73., Simon A. 94.)
Paks, 864 néző. Vezette: Iványi.

A MECCS KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI.


ÖSSZEFOGLALÓ

Ha van olyan mérkőzés a közelmúltból, amelyre rossz szájízzel emlékeznek vissza az MTK Budapest szurkolói, akkor azt minden kétséget kizáróan 2017. május 27-én, Pakson játszották Kanta Józsefék. A bajnokság utolsó fordulójában rendezett összecsapást a 11., kiesést jelentő helyről várta a fővárosi együttes, ám mert a közvetlenül előtte álló DVTK és DVSC egymással játszott, tudni lehetett, győzelem esetén mindenképpen NB I-es marad. A találkozón sokáig nem született gól, majd a hazaiak részéről Bartha László a 90. percben betalált, és bár Hrepka Ádám a hosszabbításban még egyenlített, a döntetlen a kék-fehéreknek nem volt elegendő az élvonalbeli megkapaszkodáshoz. Hat éven belül másodszor volt kénytelen osztályt váltani a Hungária körúti együttes (az ugyancsak kiesést hozó 2010–2011-es idényben is a Pakssal játszott a záró fordulóban és 4–3-as vereséget szenvedett, de már egy fordulóval előtte eldőlt, hogy kiesik), ezért semmi túlzás nincs abban, hogy a Paks elleni párharcok inkább bánatot, mintsem örömöt hoztak mostanság a kék-fehéreknek.

Mindkét csapat összeállítása tartogatott meglepetést. A házigazdánál először volt a kezdő tagja Remili Mohamed, a vendégeknél viszont csak a kispadon jutott hely a karmester Kanta Józsefnek. Azonnal látszott, hogy az MTK feledtetni szeretné a Kisvárda Master Good elleni botlását (0–1): Feczkó Tamás együttese támadólag lépett fel, és bizony Nagy Gergelynek a 7. percben már a második nagy védést kellett bemutatnia Bognár István távoli lövésénél. Noha az MTK irányított, egy villámgyors kontratámadás végén (amely a vendégek szögletéből indult), megszerezhette volna a vezetést a házigazda, Remili Mohamed azonban szorongatott helyzetben mellé-fölé lőtt. A Paks megpróbálta már a saját kapujának előterében letámadni ellenfelét, de labdát kevésszer szerzett, így nem volt lehetősége helyzetek kialakítására.

Mégis megszületett a paksi gól, igaz, nem kijátszott helyzetből. Gévay Zsolt távoli átlövésénél a vendégek hátsó alakzata késve mozdult ki, Patrick Ikenne-King „belógott”, így Hahn János nem volt lesen, s higgadt megoldás végén megszerezte a vezetést. A Paks akár növelhette is volna az előnyét, egy bal oldali beadás azonban, ha csak hajszállal is, de magas volt Haraszti Zsoltnak, majd ugyancsak a hazaiak 10-ese került helyzetbe, ugyanakkor tizenhat méterről talán egy kicsit elhamarkodva lőtt, így Artem Kicsak védett.

Nem jelentett meglepetést, hogy az MTK a szünetet követően is labdabirtokláson alapuló futballt próbált játszani, és mert ez nem hozott eredményt, számítani lehetett arra, hogy Feczkó Tamás változtat csapata összetételén. Kanta József becserélése után is maradt a vendégek mezőnyfölénye, és mert Nagy Gergely a játékrész közepén csak maga elé tudta kiütni Bognár István lövését, az érkező Lencse Lászlóval szemben pedig szabálytalankodott, a sértett tizenegyest rúghatott. A fővárosiak házi gólkirálya azonban a lécre rúgta a labdát, és szinte azonnal jött a büntetés. Kecskés Tamás remek egyéni megmozdulása végén megduplázta csapata előnyét, így hiába lépett pályára a vendégeknél Torghelle Sándor is, a hazaiak győzelme nem forgott veszélyben, mi több, a paksiak háromra növelték az előnyüket.

Az MTK Budapest ötödik idegenbeli mérkőzésén először maradt pont nélkül, az egyre inkább magára találó Paks pedig egyre közelebb van az élmezőnyhöz.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 8 6 2 18–6 +12 20
2. Budapest Honvéd 8 5 1 2 12–6 +6 16
3. MTK Budapest 8 4 1 3 11–13 –2 13
4. Mezőkövesd Zsóry FC 7 3 2 2 11–7 +4 11
5. Paksi FC 8 2 4 2 10–9 +1 10
6. Újpest FC 7 2 4 1 6–6 0 10
7. Debreceni VSC 8 2 4 2 9–10 –1 10
8. Mol Vidi FC 6 2 3 1 12–6 +6 9
9. Kisvárda 8 2 2 4 7–14 –7 8
10. Diósgyőri VTK 8 1 3 4 7–14 –7 6
11. Puskás Akadémia FC 8 1 2 5 9–14 –5 5
12. Szombathelyi Haladás 8 1 2 5 10–17 –7 5
NB I, 2018–2019, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 15., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest–Debrecen 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionFarkas Ádám
2595
Puskás Akadémia–Mol Vidi 2–1
Felcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely
1728
Mezőkövesd Zsóry–Diósgyőr 4–2Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
2600
Paksi FC–MTK Budapest 3–0 Paks, Városi Stadion Iványi Zoltán
864
Kisvárda–Haladás 4–1 Kisvárda, Várkerti Sporttelep Németh Ádám
1983
Bp. Honvéd–Ferencváros 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
3579
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik