Gyász: végső búcsút vettek Lendvai Miklóstól

2023.03.07. 15:40
Kedden a zalaegerszegi Új köztemetőben végső búcsút vettek Lendvai Miklóstól. A 23-szoros válogatott labdarúgó február 20-án hunyt el tragikus hirtelenséggel.
Fotó: Török Attila – a képre kattintva galéria nyílik
Fotó: Török Attila – a képre kattintva galéria nyílik

 

A ZALAEGERSZEGI ÚJ TEMETŐBEN kedden vettek végső búcsút a február 20-án 47 évesen elhunyt Lendvai Miklóstól, akit a Magyar Labdarúgó-szövetség és a ZTE FC egyaránt saját halottjának tekint. A néhai középpályás 23 válogatott mérkőzésen lépett pályára, az NB I-ben 129-en, idehaza többek között a Zalaegerszegben, a Ferencvárosban és az ETO-ban futballozott, légiósként pedig a Bordeaux-ban, az FC Luganóban, a Beerschotban, a Charleroi-ban és az Arisz Limassolban.

Búcsúztatásán sok száz ismerős, barát, közismert személyek és egykori játszótársak jelentek meg. Gellei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya így fogalmazott:

„Nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon távozott közülünk. Mindig sokat tett azért, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. Fájó szívvel búcsúzom tőle.”

Dunai Antal az olimpiai válogatottban (1996) az edzője volt:

„Igazi profi volt, példakép. Nagyon sajnálom, ami vele történt.”

A ZTE egykori játékosai közülKocsárdi Gergely,aki legtöbbször szerepelt a kék-fehér együttesben, így fogalmazott:

„Jó volt vele egy csapatban játszani, mindig lehetett rá számítani. A ZTE FC egyik legendájától búcsúzunk.”

A sok száz jelenlévő között számos ismert futballista és sportvezető is ott volt. Többek között Magyar Zoltán, aki menedzseri feladatokat látott el a felnőttválogatottnál és az olimpiai együttesnél is.

Tiszteletét tette Király Gábor, Herczeg Miklós, Vincze Ottó, Egressy Gábor, Szűcs Mihály, Telek András, Kámán Attila, Kereki Zoltán, Szappanos Péter, Pethő Zoltán, valamint a ZTE FC jelenlegi játékosai közül többek között Bedi Bence is, továbbá a ZTE FC ügyvezetője, Moncek Mária és Dragóner Attila sportigazgató. A sportállamtitkárság kabinetvezető-helyettese, Déri Diána is lerótta tiszteletét, ő személyesen is kötődik a ZTE-hez, hiszen az 1972-ben NB I-be jutó együttes kapusa az édesapja, Déri László volt.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Vendée Globe-on legutóbb győztes francia Charlie Dalin

Egyéb egyéni
8 órája

Elhunyt Terjék István válogatott jégkorongozó

Jégkorong
16 órája

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:01

Gyászol a kaposvári futball: 35 évesen elhunyt Horváth Tamás

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 20:44

Elhunyt a Chelsea gólrekordere, Bobby Tambling

Angol labdarúgás
2026.06.04. 09:37

Gyász: elhunyt a ZTE egykori védője

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 16:20

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

Gyász: elhunyt a Haladás és az MTK korábbi élvonalbeli labdarúgója

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 08:52
Ezek is érdekelhetik