FTC: Jennernek több kérője van, az ETO is érdeklődik

Vágólapra másolva!
2014.05.16. 10:09
A Nemzeti Sport értesülései szerint több klub is érdeklődik a Ferencváros lejáró szerződésű holland szélsője, Julian Jenner iránt, akivel továbbra sem hosszabbított a fővárosi csapat. A kérők között lehet többek között a Győri ETO is.

Egyre több találgatás lát napvilágot Julian Jenner jövőjével kapcsolatban. A Ferencváros holland szélsőjének a nyáron lejár a szerződése a klubnál, információink szerint több csapat is szívesen látná soraiban.

A labdarúgó a télen úgy nyilatkozott, ha fontos lenne a klubjának, már tárgyaltak volna vele a folytatásról, valamint azt is elmondta, hogy szeretné magát kipróbálni másik bajnokságban is. Ezzel együtt tavasszal alapember volt a zöld-fehéreknél, és elmondása szerint jól érzi magát a csapatban, ám a szerződéshosszabbításról továbbra sem egyeztettek a felek.

Elképzelhető, hogy a labdarúgó marad a Fradiban, ám nincs kizárva, hogy másik magyar csapathoz szerződik. A napokban a Győri ETO érdeklődéséről lehetett hallani. Az ugyanakkor biztos, hogy több európai csapat is érdeklődik a játékos iránt, így egyelőre minden képlékeny a folytatást illetően.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23
Ezek is érdekelhetik