FTC: Holmant már csak az orvosi választja el a Poznantól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.08. 22:11
null
Holman Dávid (jobbra) Lengyelországban folytathatja pályafutását (Fotó: Veres Viktor)
Holman Dávid a következő egy évben a Lech Poznanban futballozhat kölcsönjátékosként, amennyiben pénteken sikeresen átesik a kötelező orvosi vizsgálatokon. A Ferencváros fiatal labdarúgója csütörtök este repült Lengyelországba.

 

A Lech Poznan már tavaly tavasszal is szerette volna megszerezni Holman Dávidot a Fraditól, ám akkor nem járt sikerrel a Lovrencsics Gergőt is foglalkoztató lengyel klub. A mostani próbálkozást azonban a jelek szerint siker koronázza, a Lech honlapja ugyanis arról számolt be, hogy a 21 éves középpályás csütörtök este Lengyelországba repült, és ha a pénteki orvosi vizsgálatokon mindent rendben találnak nála, akkor egy évre kölcsönveszik a Ferencvárostól. A megállapodás elővásárlási jogot is biztosít a lengyel csapatnak.

„Egy fiatal játékosról van szó, aki a jövőben erőssége lehet csapatunknak. A benne rejlő lehetőségek miatt vesszük kölcsön – idézi Piotr Rutkowski alelnökök a poznani egyesület honlapja. – A magyar U21-es válogatott 2013-as meccsein elnyerte a tetszésünket a játéka. Ausztria, Bosznia-Hercegovina és Spanyolország ellen is pályára lépett, és négy mérkőzésen három gólt szerzett.”

„Rajta akarjuk tartani a szemünket, és megnézni, hogyan fejlődik egy olyan csapatban, mint a mienk. Fiatal még, időt kell neki adni a beilleszkedésre és ahhoz, hogy megmutassa, mit tud" – tette hozzá Rutkowski.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Hajnal Tamás (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Popov Patrik, Haris Attila
Kiszemeltek: Elek Ákos (DVTK), Marcos Júnior (brazil, Fluminense – Brazília), Varga Roland (Győri ETO)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, kölcsönbe), Holman Dávid (érdeklődnek iránta: Lech Poznan – Lengyelország), David Mateos (spanyol, érdeklődnek iránta: Betis – Spanyolország)

 

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
9 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik