FTC: Gera Zoltán fontos bejelentést tett a jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 15:14
null
Gera Zoltán a következő szezonban is okozhat kellemetlen perceket az MTK védőinek (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott középpályása, Gera Zoltán elárulta, szóban már megállapodott a zöld-fehérek vezetőségével arról, hogy egy évvel meghosszabbítja a szerződését.

 

A 37 esztendős játékos megállapodása a szezon végén lejár a Fradinál, de a Magyar Nemzet Online-nak adott nyilatkozatában elárulta, a következő idényben is az FTC mezében láthatjuk.

„Én sem tervezek másképp, mint Francesco Totti. További egy évet adok magamnak a Fradiban. Erről már szóban megállapodtunk” – mondta Gera az MNO-nak, utalva arra, hogy a hozzá hasonlóan tapasztalt futballisták rövid távra terveznek, és általában csak egy évvel hosszabbítanak.

„A BL-csoportkör motivál. Ha ez összejön, akkor mondhatnám, hogy minden a helyére került” – tette hozzá a válogatott futballista, aki szerint ráfér az erősítés a Fradira.

Legfrissebb hírek

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
12 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
14 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
15 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58
Ezek is érdekelhetik