FTC–DAC: Végre szurkolók előtt játszunk! – Németh Antal

Vágólapra másolva!
2021.06.30. 08:37
null
Láthatóan optimistán várja a Ferencváros elleni mérkőzést Németh Antal, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője (Fotó: DAC 1904)
Németh Antal, a dunaszerdahelyieket irányító szakember szeretne jó benyomást kelteni csapatával szerdán a magyar bajnok ellen: a Groupama Arénában Ferencváros–DAC felkészülési labdarúgó-mérkőzést rendeznek.

 

Pénteken az osztrák bajnok Salz­burggal játszott felkészülési mérkőzést (1–3), szerdán 18 órától a Groupama Arénában a magyar aranyérmes Ferencvárossal csap össze a DAC.

„Nem vagyok vérbeli Fradi-drukker, de a nemzetközi porondon természetesen nagyon szurkolok a zöld-fehéreknek. Fantasztikus sorozatot produkáltak az előző idényben a Bajnokok Ligájában, szívből örültem neki” – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Németh Antal, a DAC vezetőedzője, aki csapatához hasonlóan először játszik meccset a Groupama Arénában.

A dunaszerdahelyiek június közepén kezdték a felkészülést, az elmúlt napokban az ausztriai Fügenben edzőtáboroztak. A szakember hozzátette: ugyanúgy készülnek az FTC elleni tesztmérkőzésre, mint egy-egy szlovák élvonalbeli bajnokira.

„Láttuk a Ferencváros három felkészülési meccsét, a három győzelem önmagáért beszél. Erős, minőségi gárda lesz az ellenfelünk, ez nem vitás. A Salzburg ellen jó benyomást keltettünk, ez a célunk az Üllői úton is. Nagyon várjuk a mérkőzést, hosszú idő után végre ismét szurkolók előtt, nagyszerű hangulatban futballozhatunk, méghozzá csodálatos stadionban. Ellenfelünk a felkészülés negyedik hetében jár, mi a másodikban, kíváncsi vagyok, mire megyünk a magyar bajnokkal. A Ferencvárosnak ez lesz a Bajnokok Ligája-selejtező főpróbája, mi csak július huszonkettedikén lépünk pályára az európai kupaporondon, a szerb Partizan lesz az ellenfelünk az Európa-konferencialiga selejtezőjében.”

A dunaszerdahelyiek keretében két magyar, Schäfer András és Kalmár Zsolt szerepel, de egyikük sem lép pályára szerdán a Ferencváros ellen.

„Schäfer András a fantasztikus Eb-szereplése után a szabadságát tölti, csak a jövő hét keddjén csatlakozik hozzánk. Kalmár Zsolt ott lesz velünk a Groupama Arénában, de, ugye, a sérüléséből lábadozik, a nézőtéren foglal helyet. Térdműtétje után a jövő héten kezdi a rehabilitációt. A magyar játékosokon kívül válogatottbeli kötelezettsége miatt hiányzik   Eric Ramírez és Eric Davis, míg César Blackman, Yhoan Andzouana és Ion Nicolaescu sérült, ők el sem jönnek velünk Budapestre.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
18.00: Ferencváros–Dunaszerdahely (szlovákiai) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Máté Csaba (Fotó: Török Attila)
Máté Csaba (Fotó: Török Attila)

 

AZ ÚJ GYEPSZŐNYEG TESZTJE IS LESZ
„A játékosok szerdán tesztelhetik a Groupama Aréna új gyepszőnyegét, apró, de fontos részlet, hogy a közelgő BL-selejtező előtt hozzászokjanak az új borításhoz – fogalmazott Máté Csaba,   a Ferencváros segédedzője.  – A nyáron új vezetőedző érkezett a csapathoz, négy játékos távozott, és nyilván időbe telik, mire mindenki megszokja a mozgásokat, amelyek Peter Stöger kér. Ezzel együtt elsősorban a motiváción és a sikeréhségen múlik, hogy sikerrel vesszük-e az akadályokat. A DAC elleni főpróbán meccshelyzetben elemezhetjük és javíthatjuk az esetleges hibákat, illetve a játékosok bizonyíthatják, helyük van a Ferencváros kezdőcsapatában.”
Botka Endre (Fotó: Szabó Miklós)
Botka Endre (Fotó: Szabó Miklós)
BOTKA ENDRE AZ EB UTÁN MÁRIS PÁLYÁRA LÉPNE
Múlt héten még az Allianz Arenában, a Németország elleni Eb-csoportmeccsen játszott Botka Endre, ám ha Peter Stöger vezetőedző úgy dönt, szerdán már a DAC elleni felkészülési mérkőzésen lép pályára. A Ferencváros válogatott védője a múlt hét vasárnapig kapott pihenőt, hétfőtől már társaival készül a népligeti edzőcentrumban.
„Ilyenkor talán az a legnehezebb, hogy az edzések és a mérkőzések jelentette intenzív fizikai és mentális megterhelést követően egy kicsit ki tudjon kapcsolódni az ember – mondta a fradi.hu oldalnak Botka Endre. – Fontos, hogy amennyire csak lehet, felfrissüljünk, én is erre törekedtem az utóbbi néhány napban. Fizikailag jól vagyunk, a mentális rész az, amin egy kicsit még dolgoznunk kell. Ami a szerdai meccset illeti, nem tudjuk, hogy a DAC milyen összeállításban érkezik, de ez az utolsó meccsünk a Bajnokok Ligája-selejtező előtt, azaz minden olyan finomhangolást el kell végeznünk, amire szükségünk lehet a következő hetekben.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik