FTC: a korábbi olasz szövetségi kapitánnyal is tárgyaltak – sajtóhír

R. B.R. B.
2021.05.12. 13:13
null
Roberto Donadonival tárgyalt az FTC? (Fotó: AFP)
Roberto Donadoni is lehet a labdarúgó NB I-ben idén bajnoki címet szerző Ferencvárosi TC következő vezetőedzője – számolt be róla a Blikk.

 

 

Rebrov: Senki sem tárgyalt velem, ez szerintem nem normális

A lap úgy tudja, a 32-szeres magyar bajnok klub tárgyalt az 57 esztendős olasz szakemberrel, mert Donadoni is azon jelöltek között van, akik Szerhij Rebrov vezetőedző távozása esetén átvehetik az együttes irányítását.

Az ukrán tréner sorozatban három bajnoki címet nyert a Fradival, amellyel szerepelt az Európa-liga és a Bajnokok Ligája főtábláján is. Rebrov szerződése 2022-ig érvényes, ám nem biztos, hogy marad a klubnál.

„A Ferencváros célja, hogy megtartsa Szerhijt, de az észszerűség határain belül” – idéz a Blikk egy a neve elhallgatását kérő forrást.

A nemzetközi sajtóban az FTC-t szóba hozták Eusebio Di Francescóval, az AS Roma korábbi mesterével, illetve Peter Stögerrel, aki a Borussia Dortmund vezetőedzője is volt.

Roberto Donadoni neve is felkerült a jelöltek listájára. A Milan egykori futballistája edzőként többnyire olasz együtteseket irányított, 2006 és 2008 között a válogatott szövetségi kapitánya volt. Donadoni legutóbb Kínában dolgozott, 2020 augusztusa óta nincs csapata.

„Az utóbbi esztendők sikerei, a klub rendezett háttere és infrastruktúrája vonzóvá tette Nyugat-Európában is a Ferencvárost – mondta a Blikk olasz forrása. – Donadoni alapfizetése nem lenne több, mint Rebrové, s minden bizonnyal akkor járna jobban, ha bejutna valamelyik kupasorozat csoportkörébe.”

A hírrel kapcsolatban megkerestük az FTC-t, ám a klub átigazolási pletykákat nem kommentál, kizárólag a klub hivatalos kommunikációs felületén, afradi.hu-n közöl tényeket.

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
22 órája

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 18:28

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
2026.07.24. 13:15

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 10:15

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
2026.07.23. 21:52