Ferencváros: aláírt a német játékos – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 14:21
null
Heister is a Fradiba igazolt
Mint ahogy azt a Nemzeti Sport Online-on izraeli források alapján már többször előre jeleztük, a Ferencváros szerződtette az izraeli Beitar Jeruzsálem német-horvát balhátvédjét, Marcel Heistert. A klub hivatalos honlapja arról nem számol be, hány éves szerződést írt alá.

A Ferencvárosban folytatja pályafutását a német-horvát kettős állampolgárságú balhátvéd, Marcel Heister – jelentette be a fradi.hu.

A hírek szerint a magyar klub 300 ezer eurót fizet a játékosért, akit még egy évig kötött volna a szerződése Izraelbe, és elsőre 500 ezer eurót kértek érte, de úgy tűnik, a Fradinak sikerült alkudnia az előzetes vételárból.

A Németországban született, de horvát okmányokkal is rendelkező Heister korábban játszott a Hoffenheim II-ben, a horvát Zadar és az Istra csapatában is, 2016-ban szerződött a Beitarhoz. Az elmúlt szezonban 19 mérkőzésen lépett pályára az izraeli bajnokságban, három gólt szerzett és egy gólpasszt adott.A nyári felkészülés kezdetére már nem is tért vissza a klubhoz, mert jelezte távozási szándékát, ugyanakkor a Ferencvárossal visszatérhet Izraelbe, hiszen a zöld-fehérek a Maccabi Tel-Avivval találkoznak az Európa-liga selejtezőjében. Tavaly az El-ben egyébként a Vasas elleni párharc mindkét meccsét végigjátszotta.

A ghánai Abraham Frimpong, az argentin Matías Ezequiel Rodríguez és az olasz Davide Lanzafame után Heister már a negyedik játékos lesz, akiért a nyáron átigazolási díjat fizet a Fradi, egyúttal ő a klub hatodik nyári szerzeménye.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
**
Érkezők: Kjartan Finnbogason (izlandi, AC Horsens – Dánia, szabadon igazolhatóként), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda – Szerbia), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Chacarita Juniors – Argentína), Marcel Heister (német-horvát, Beitar Jeruzsálem – Izrael), Sigér Dávid (Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bene Marcell, Burzi Alex, Hajdú Roland, Orosz Marcell, Róhfeld Gergő, Tóth Dominik
Kiszemeltek: Hangya Szilveszter (Vasas), Abdul Latif (ghánai, Ashanti Gold SC – Ghána, próbajáték)
Távozók: Batik Bence (Budapest Honvéd), Gera Zoltán (visszavonult), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Priskin Tamás (Haladás), Silye Erik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, onnan KRC Genk – Belgium), Marcos „Marquinhos” Pedroso (brazil, Figueirense – Brazília), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hajnal Tamás (visszavonul?), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál)

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
4 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
13 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
13 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
13 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
15 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
16 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
17 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
18 órája
Ezek is érdekelhetik