PIETSCH TIBOR
2022.03.09 10:21 Frissítve: 2022.03.09 11:35

Fehérvár: Nem csaptam be magam mögött az ajtót – Juhász Roland

A Mol Fehérvár vezetősége február 16-án vált meg a csapatot 2021. április elseje óta irányító Szabics Imrétől. A vezetőedzővel együtt a két pályaedző, Torghelle Sándor és Juhász Roland is távozott – utóbbi kilenc év után köszönt el a klubtól…

Juhász Rolandnak nincsenek rossz érzései a Vidivel kapcsolatban (Fotó: Török Attila)

 

– Pihenéssel, lélekápolással teltek az elmúlt hetek?
– Nem feltétlenül – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a távozása után először nyilatkozó Juhász Roland. – Az ember mindig talál magának elfoglaltságot, ha akar. Egyébként sem vagyok otthonülő típus, nem szeretem lógatni a lábam. Sajnáltatni meg végképp nem akarom magamat. Ami korábban háttérbe szorult, arra mostanság több idő jut, mindenekelőtt a családra. Szóval, van, ami feltölt. Nyilván nem jó munka nélkül lenni, de nem unatkozom. Ügyelek arra is, hogy ne hagyjam el magam, az edzősködés idején elkezdett futást nem hagytam abba, miközben a számomra szent lábtenisz mellett már nagy örömömet lelem a padbolban is. S akkor a teniszről még nem is beszéltem. Nagy a mozgásigényem, ha tehetem, sportolással indítom a napot, utána könnyebben megy minden.

 A TÁPIÓSZENTMÁRTONI ÉKSZERDOBOZ

Hat esztendeje kezdődött. Juhász Roland akkor döntötte el, hogy szeretne visszaadni valamit abból, amit szűkebb pátriájától, Tápiószentmártontól kapott. Az egyik legjobb módját találta meg ennek: barátjával, Torghelle Sándorral azóta mindent megtesznek a helyi futballért – a 95-szörös válogatott védő az Aranyszarvas SE alelnökeként, a 42-szeres válogatott támadó elnökségi tagként is ott segít, ahol tud. Időt, energiát és pénzt nem sajnálva dolgoznak, 2022. március nyolcadikára eljutottak odáig, hogy a 600 néző (!) előtt rendezett Magyarország–Törökország U15-ös felkészülési mérkőzéssel (1–2) hivatalosan is átadták az évek során csodásan felújított sportközpontot.

„Büszkék lehetünk arra, amit Tóth László elnökkel az élen elértünk – mondta Juhász Roland. – Ezen a pályán nőttem fel, tudom, milyen volt, és örömmel látom, milyen lett. Ez a mi ékszerdobozunk, óvjuk, védjük, vigyázunk rá. Épülünk a pályán kívül is, ma már száznál is több gyerek focizik nálunk, az edzők száma is nőtt, a környékbeli iskolákkal is igyekszünk minél szorosabb együttműködést kialakítani. Nagy megtiszteltetés, hogy otthont adhatunk a magyar és a török korosztályos válogatott keddi és csütörtöki meccsének, remélem, a címeres mezben szereplő fiatalokat látva sok helyi srác gondol arra, hogy de jó lenne egyszer válogatottnak lenni, a Himnuszt hallgatni! Elértünk egy mérföldkövet, de megyünk tovább, igaz, csak lépésről lépésre haladva. Arra vállalkozunk csupán, amit tudunk teljesíteni. Amikor tehetjük, mi is itt vagyunk Sanyival, de amit Tóth Laci beletesz ebbe, példaértékű, bárcsak sokkal több olyan ember dolgozna a magyar futballban, mint ő!”

Torghelle Sándor, Tóth László és Juhász Roland Tápiószentmártonban (Fotó: Török Attila)

– Feltételezem, idővel azért mással is foglalkozna…
– Persze, szeretnék újra a futballban dolgozni, de ha őszinte akarok lenni, most még élvezem, hogy a hétvégéim szabadok – az elmúlt húsz-huszonöt évben nemigen volt példa erre. Még arra is van időm, hogy átgondoljam, mi minden esett meg velem eddigi életem során. Rájöttem, sokkal több jóban volt részem, mint rosszban. Remélem, a folytatás is hasonló lesz. Nem tudom elképzelni a hétköznapjaimat foci nélkül, de nem akarok kapkodni, egy elhamarkodott döntés aligha vezetne jóra. Kell még néhány hét, hogy teljesen letisztuljanak bennem a Fehérváron történtek, alaposan át kell rágnom magam azon, mit csináltam jól, mit rosszul.

– Eddig mire jutott?
– Mindenekelőtt leszögezném: nem bántam meg semmit, így azt sem, hogy elvállaltam a pályaedzői tisztséget. Az a típus vagyok, aki először magában keresi a hibát, játékosként is önkritikus voltam, ma sincs ez másként. Nem vitás, én is hibáztam – hogy miben, azt megtartanám magamnak. Ugyanakkor igyekszem okulni belőle. Amikor felhagytam a labdarúgással, két utat láttam magam előtt: edző leszek, vagy sportvezető. Inkább utóbbi felé húzott a szívem, ám a sors másként akarta. Mindamellett állítom, valaki akkor lehet jó sportvezető, ha a pálya szélén is szert tesz némi tapasztalatra. Sokat lehet tanulni abból, ha testközelből látod, mit miért tesz a vezetőedző, mi zajlik az oldalvonal mellett. Sokan azt hiszik, ha húsz évig futballoztak, mindent tudnak a szakmáról, de elárulom, ez nem így van. A játékosmúlt természetesen jelent némi előnyt, ha valaki edzőnek áll, ám ez az „oldal” abszolúte más… Ahhoz, hogy valaki trénerként eredményes legyen, sok mindenre van szükség. Például önbizalomra és nyitottságra. Vagy éppenséggel arra, hogy az illetőben meglegyen a folyamatos vágy a fejlődés iránt. S persze az sem mellékes, milyen a stáb összetétele. A Vidinél nagyon jó volt, nem ezen múlt, hogy nem úgy teljesítettünk, ahogy szerettük volna.

– Hanem?
– A probléma összetett, de a részletekben nem szeretnék elmerülni, a sárdobálás amúgy sem kenyerem. Maradjunk annyiban, közös a felelősség. Voltak jó periódusok és kevésbé jók, olykor úgy éreztük magunkat, mintha hullámvasúton ülnénk. A mai napig fáj, hogy így alakult ez a fejezet. Aki ismer, tisztában van azzal, mit jelent nekem a Vidi, ezért is keserít el, hogy nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket. Sokkal sikeresebbek akartunk lenni. Meglehet, ezek után furán hangzik, de amin keresztül mentem, megerősített abban, hogy a futballban szeretnék ténykedni a jövőben is. Igaz, ha egy mód van rá, sportvezetőként. Jóllehet afelől nincs kétségem, hogy a meccs előtti drukk ugyanúgy meglesz bennem, mint labdarúgóként, majd pályaedzőként volt. Akit egyszer megfertőz a foci, az már így van ezzel…

– A Fehérvár miatt lehet is izgulni, a bajnokságban zsinórban hat vereséget szenvedett el, csupán négy pont választja el a kieséstől. Nem félti korábbi csapatát?
– A Vidi még most is a csapatom! Sajnos nehéz helyzetbe sodródott, nem hittem volna, hogy ha a Magyar Kupa-búcsút is idevesszük, hét vereség követi egymást. Ilyen rossz széria nem sűrűn fordul elő a futballban. Létfontosságú lenne egy győzelem, amely átbillenti a gárdát a nehézségeken. Egy magára valamit is adó csapatnak ilyenkor kell erőt sugároznia, ilyenkor kell megmutatnia, milyen tartás lakozik benne. Mert lehet, sőt biztos, hogy a játéktudást tekintve a Fehérvárnak az éremért kellene küzdenie, de eljött az a pillanat, amikor nem a képesség számít, hanem az elszántság. Akarni kell! Ha vért izzadva is, de ki lehet jönni a gödörből.

– Sokáig belülről látta, egy hónapja kívülről nézi a szenvedést. Mégis, mi a baj?
– Talán az, hogy kevés játékos mer a csapat élére állni. Meggyőződésem, egy csapat annál sikeresebb, minél több vezéralakot tud a soraiban. Kétezer-tizenötben, majd három évvel később azért is nyertük meg a bajnokságot, mert volt négy-öt vezér az öltözőben, gondolok itt Juan Calatayudra, Marco Caneirára, Sándor Györgyre, Nikolics Nemanjára, Huszti Szabolcsra, Danko Lazovicsra, és talán magamat is idesorolhatom. Most mintha alig akadna olyan futballista, aki felismerné, mekkora szükség van arra, hogy a többiek kövessék. Minőség van a gárdában, ez nem vitás, de nagyon kellene valaki, aki elsőként nekiindul, hogy akár a falon is átmenjen azért a bizonyos győzelemért.

– Tényleg nem aggódik a kiesés miatt?
– Nem! Legalábbis nem hiszem, hogy aggódni kellene. Az viszont biztos, hogy egy ilyen idény mindenkiben nyomot hagy, nyáron őszintén kell majd beszélni arról, mi vezetett idáig. Ahogy én is igyekszem tanulni belőle, másoknak is érdemes lenne. Már csak azért is, hogy ez soha többé ne forduljon elő a Vidivel.

– Amióta elköszöntek öntől, járt a Mol Aréna Sóstóban?
– Még nem, de már tervezem. Történt, ami történt, a Fehérvárnak mindig helye lesz a szívemben, erősen kötődöm a klubhoz. Nem véletlen, hogy bár először csak kölcsönbe érkeztem, végül kilenc évig maradtam. Aztán jött egy telefonhívás, hogy nem kell jönnöm többet… Az nem esett jól. Egy híján tíz év után nem volt könnyű elköszönni a nekem fontos emberektől, majd kisétálni. Könnyes szemmel léptem ki az ajtón, de nem csaptam be magam mögött.

– Ezt értsük úgy, hogy egyszer visszatérne?
– Egyáltalán nincs bennem rossz érzés a Vidivel kapcsolatban, de hogy mit hoz a jövő, nem tudom. Azt ellenben igen, hogy soha nem felejtem el, mennyi szeretet kaptam Fehérváron, milyen boldog pillanatokat éltünk át a társakkal, a klubnál dolgozókkal és a szurkolókkal együtt. Ha eszembe jut az utolsó meccsem, amelyen egy nullára legyőztük a Fradit, még most is kiráz a hideg. Annak a búcsúnak más hangulata volt, mint a legutóbbinak, éppen ezért én inkább arra szeretnék visszagondolni. Úgy tartják, a rosszat idővel úgyis elfelejti az ember – velem pedig történt annyi jó, hogy csak azt őrizzem meg az emlékezetemben.

2022.11.25 21:49:32

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.11.24 23:17:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.11.24 07:58:00

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Sokak szerint csónakkal kellett volna kimenteni a bírót a Latorca utcából.

2022.11.18 23:59:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az ősz álomtizenegyében hét ferencvárosi található.

2022.11.19 00:08:14

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És itt jutunk el a csercseszovi futballfelfogás alapjához: a labdarúgóit felszabadítja a kötöttségek alól, és hagyja, hogy abban a szerepben, taktikával játssznak, amiben a leginkább ki tudják bontakoztatni képességeiket..