Fehérvár: Elek, Futács és Milanov kikerült az NB I-es keretből

R. B.R. B.
2020.07.20. 10:45
null
Elek Ákos is kikerült a Fehérvár NB I-es keretéből (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján bejelentette, Elek Ákos, Futács Márkó és Georgi Milanov a továbbiakban nem tagja az NB I-es keretnek.

 

A három válogatott labdarúgó a székesfehérváriak NB III-as együttesével edz a közeljövőben – olvasható a molfehervarfc.hu-n.

Mint ismert, Futács Márkó kapcsán megírtuk, hogy a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd szívesen látná soraiban.

A 31 esztendős Elek Ákos 2019 januárjában tért vissza a Vidihez, amelynek színeiben a legutóbbi idényben 33 tétmérkőzésen játszott, egy gólt szerzett.

A 30 éves Futács Márkó ugyancsak tavaly év elején csatlakozott a Fehérvárhoz. A 2019–2020-as évadban 37 tétmeccsen összesen 12-szer volt eredményes.

A 29. életévében járó, bolgár válogatott Georgi Milanov 2018 szeptembere óta erősíti a Fejér megyei gárdát. A nemrég véget érő kiírásban 28 találkozón összesen háromszor talált be.

Az NB I legutóbbi idényében ezüstérmet szerző gárda az új vezetőedző, Márton Gábor irányításával hétfőn kezdte meg a felkészülést a következő szezonra.

„Elek Ákost és Futács Márkót egyaránt élő szerződés köti Fehérvárra, de az, hogy a második csapatban szerepeljenek, az NB III-ban, nem megoldás számukra, nem ez a cél. Vannak érdeklődések, várjuk az ajánlatokat” – nyilatkozta az NSO-nak a két válogatott labdarúgó kapcsán menedzserük, Filipovics Vladan.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Evandro da Silva(brazil, CSZKA Szófia – Bulgária), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Tamás Krisztián (zalaegerszegi kölcsön után Bp. Honvéd), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elek Ákos (?), Futács Márkó (Bp. Honvéd), Georgi Milanov (bolgár, ?)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
10 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08