CSERHÁTI ANDRÁS 2020.07.01 08:33 Frissítve: 2020.07.02 01:07

Bp. Honvéd: Bódog lesz az új edző és Bobál Gergely is érkezhet

Amint arról már beszámoltunk, a Kisvárdáról távozó edző, Bódog Tamás veheti át nyártól a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának irányítását – értesüléseink szerint a szakvezető már megegyezett a klubbal.

Bódog Tamás Kisvárdáról kerül Kispestre (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Ami három hete még képlékeny volt, az információnk szerint már biztossá vált, vagyis a 49 éves Bódog Tamás veszi át Pisont István megbízott vezetőedző helyét a Honvédnál. 

„Köszönöm a lehetőséget, azt pedig Révész Attila sportigazgatónak külön is, hogy megteremti nekem  a továbblépés lehetőségét – mondta keddi lapszámunkban Bódog Tamás a kisvárdai búcsúval kapcsolatban. – Sohasem feledem el ezt az öt hónapot.” 

A korábban Diósgyőrben is dolgozó edző benn tartotta a Kisvárdát az élvonalban, a hírek szerint nagyon megkedvelték a játékosai, és sajnálták, hogy nem marad a klubnál. Hogy Bódog Tamás milyen stábbal képzeli el a jövőt, egyelőre kérdés. Az viszont biztos, hogy Pisont Istvánnal összességében sikeres időszakot tudhat maga mögött a kispesti klub, hiszen fennállása nyolcadik hazai kupáját szerezte meg, valamint az ötödik helyre futott be a bajnokságban.

Hogy az előző időszakban megbízott vezetőedzőként dolgozó közönségkedvenc, valamint a pályaedzőként  dolgozó Dajka László az NB I-es csapatnál marad-e, egyelőre nem tudni. Bódog Tamás és a futballisták sokat nem pihenhetnek, július 13-án már elkezdik a felkészülést a következő idényre, az első Európa-liga-mérkőzés augusztus 27-én lesz.

Ami az érkezőket illeti, az Újpestről távozó Zsótér Donát szinte biztosan Kispesten folytatja karrierjét – a támadó ismerős helyre kerül, három éve tagja volt a bajnokcsapatnak. Úgy értesültünk, hogy Tamás Krisztián is piros-feketébe öltözhet: a Mol Fehérvár bal oldali védője legutóbb a ZTE-nél szerepelt kölcsönben. Ugyancsak a Viditől érkezhet a XIX. kerületbe a csatár Futács Márkó, s még egy center szerződtetéséről hallani, Bobál Gergely térhet vissza a patinás klubhoz. Neki Zalaegerszegen lejárt a szerződése, s bár lengyel és belga érdeklődésről is hallani, jó az esélye arra, hogy Kispestre ír alá.

UTÓD NINCS, VÁLTOZÁS VAN KISVÁRDÁN

Kisvárdán egyelőre nincs meg a hétfőn távozó Bódog Tamás utódja. A csapatnál februártól a bajnokság végéig dolgozó vezetőedző előtt Dajka Lászlónak volt két korszaka az NB I-ben, rajtuk kívül Kondás Elemérnek és a beugró Kocsis Jánosnak jutott két-két bajnoki, valamint Miriuta Lászlónak nyolc bajnoki a kispadon. Vagyis a soknemzetiségű kerethez eddig rendre magyar vagy legalábbis magyar állampolgárságú edzőt alkalmazott a klub, és mint Dajka László, Miriuta László, valamint Bódog Tamás példája mutatja, a válogatott és a külföldön töltött játékosmúlt is előnyt  jelentett a kiválasztásnál. Hogy a következő szakvezető is ilyen körből kerül-e ki, vagy külföldön néz szét  Révész Attila sportigazgató, annak július 15-ig ki kell kiderülnie, akkor kezdődik ugyanis a felkészülés, amelynek célszerű lenne az új vezetőedzővel nekivágni. A játékoskeretben annyi   változás történt a napokban, hogy kiderült, a kapus Mihai Mincával és a belső védő Teodorosz Beriosszal nem hosszabbítanak szerződést. Marad viszont Hej Viktor, aki 2016 óta tagja a kisvárdai  csapatnak. 
                                                                                                          B. T.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL

Érkezők: Kesztyűs Barna (Paks – kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (olasz, FTC – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Herjeczki Kristóf (Gyirmót, ?), Lukács Dániel (Tiszakécske), Májer Milán (Gyirmót, ?), Temesvári Attila (Tiszakécske, ?), Tömösvári Bálint (ETO FC Győr, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bobál Gergely (ZTE), Futács Márkó (Mol Fehérvár), David Mateos (spanyol, Hapoel Ra’anana – Izrael), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE), Zsótér Donát (Újpest)
Távozók: Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolható), Macdonald Niba (kameruni), Levkovich Robi (magyar-izraeli)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mayron George (Costa Rica-i, Midtjylland – Dánia), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Davide Lanzafame (olasz)

2020.07.14 19:29:38

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Mindent megtettek azért, hogy minél édesebb legyen a bosszú.

2020.07.13 20:42:17

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Hihetnénk, hogy 1990 után végre tiszta vizet öntöttek a pohárba, de erről szó sem volt. Nekem az úgynevezett arculatátviteli szerződések a kedvenceim, aki kitalálta, jobb, mint Osztap Bender és Strasznov Ignác – együtt.

2020.07.13 15:43:04

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

Roppant valószínű, hogy a BTC kapusa közreműködött abban, hogy a Nemzeti SC ne essen ki az első osztályból 1920-ban.

2020.07.13 07:45:30

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

Az élvonal legfiatalabb edzője azért dolgozott és tanult eddig, hogy ne okozzon csalódást.