Fehérvár: a klub döntött – Bumba és Sabanov is az NB III-as csapattal készül

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.03. 11:35
null
Claudiu Bumba távozóban – lengyelországi hírek szerint az Ekstraklasában köthet ki (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Mol Fehérvár a honlapján adott információkat a csapat felkészüléséről a klub szurkolói számára. A beszámoló szerint Claudiu Bumbát és Artem Sabanovot az NB III-as együtteshez irányították.


Claudiu Bumba
11 bajnoki találkozón összesen 400 percet töltött a pályán a mostani bajnokságban, míg Sabanov öt bajnoki mérkőzésen 360 percnyi játéklehetőséget kapott. Sabanov egy éve érkezett Székesfehérvárra a Dinamo Kijevtől, Bumba pedig Kisvárdán töltötte az előző idényt, onnan szabadon igazolható játékosként távozott Székesfehérvárra.

A csapat felkészülési programja még nem ismert, de a horvát Hajduk Split már bejelentette, hogy január 11-én a Mol Fehérvárt fogadja Novigradban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Malcom Edjouma (francia-marokkói, FCSB – Románia), Szappanos Péter (Bp. Honvéd), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Budu Zivzivadze (grúz, a tartalékcsapatból – ?)

Legfrissebb hírek

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15
Ezek is érdekelhetik