MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2021.01.22 23:02 Frissítve: 2021.01.22 23:03

Fecskékre várva – Malonyai Péter jegyzete

 

Ne becsüljük le a kis dolgokat, főként, ha nem azok. Gondolok itt elsősorban arra, hogy miközben jövő vasárnapig ipari méretekben beindul az elitfutball nálunk, magyarán rajtol az első és a másodosztály, nem fordulhat elő, ami tíz esztendeje, amikor csak legyintettünk arra, hogy két meccs elmarad az NB I-es rajton – a pálya használhatatlansága miatt.

 
NB I-ES SZEZONRAJT
I. rész: FTC, Paks, DVTK
II. rész: Budafok, Honvéd, Újpest
III. rész: Mezőkövesd, ZTE, Kisvárda
IV. rész: Puskás Akadémia, MTK, Mol Fehérvár
TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
TÉLI FELKÉSZÜLÉS

A körülmények nem túl érdekesek a lényeghez, az eredményekhez képest, ezért kis dolgok, ám mégis hatalmas, hogy mostanság kevés az esélye annak, hogy közbeszóljanak – a vírust most nem említem, maradjunk a Celsiusnál. És az infrastruktúránál. Kétségtelen, a következő két hétvégén nulla fok fölött lesz a napi maximum, ám a megváltozott pályaviszonyok jóvoltából lehet eső, lehet sár (hó és fagy is).

Egyébként ide (háttér) sorolom a gondolkodásmódot is, megfigyelésem szerint a magyar futballban szereplő honfitársaim (a légió külön téma) sokkal komolyabban veszik nem csupán saját magukat, a szakmát is. Meglehet, azért, mert a gazdasági biztonság jóvoltából, megspékelve azzal, hogy az egy évtizeddel ezelőtti negyvennyolc helyett harminckettő a profi csapatok összlétszáma, igencsak hajtaniuk kell azért, hogy egyről a kettőre jussanak. Csak azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy első osztályú főnökeik félévente Légióssszerelem címmel forgatnak le szappanoperát, kasszasikert remélve, ám közönségsikert nem aratva. (Nyugi, én is közönség vagyok...)

Az eddigiekből kiderül, hogy optimistán várom a bajnoki folytatást. Nincs nehéz dolgom, hiszen a hepiend biztos, május közepén véget ér az NB I, vállunkra emeljük a győztest, megsiratjuk a búcsúzókat, okoskodunk egy kicsit, mint mindig, de jön – az Európa-bajnokság. Magyarországgal a mezőnyben, négy meccsel a Puskásban, ünnep lesz, akárhogy is produkálnak a tizenkettek a következő hetekben.

Persze illik írni az esélyekről, ami a lényeget illetően nem nehéz, hatalmas meglepetés lenne, ha a Fradi nem söpörné be 32. bajnoki címét. A mondat feltételes módja csak udvariaskodás, mert – nem lesz meglepetés. Mögötte bármi megtörténhet, de nem azért – mint mondják –, mert egy-két győzelem vagy vereség látványos mozgással járhat a tizenkettes tabellán, inkább azért, mert a formaingadozásra nincs receptjük a mestereknek, a kiegyensúlyozottság ritka, mint a fehér holló.

De ha már madár, a fecskékre figyeljünk, bízzunk benne, hogy elhozzák a nyarat. Igen, már megint az Európa-bajnokságra gondolok.

Lehet másra?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2021.03.06 12:11:37

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Tovább menetel Hornyák Zsolt csapata, a lila-fehérek értékes pontokat veszítettek.

2021.03.06 12:04:21

Labdarúgó NB I TŐSÉR NORBERT (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Kétszer is vezetett Pintér Attila együttese a lapokban gazdag találkozón.

2021.03.05 19:36:08

Labdarúgó NB I DOROS LÁSZLÓ (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Nagyon kellett volna a három pont a DVTK-nak, a kék-fehérek két kapufáig és több ziccerig jutottak.

2021.03.03 13:24:00

Labdarúgó NB I BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Két góllal vezetett, és ziccerek sorát szórakozta el a fehérvári csapat, majd ex-Vidi-játékos duplájával egyenlített a Paks!