Építkezés után bontás: holnap leteszik az új Fradi-stadion alapkövét

Vágólapra másolva!
2013.03.27. 14:08
null
Már csak néhány napig fest így az Üllői úti stadion (Fotó: Szabó Miklós)
Csütörtökön ünnepélyes alapkőletétellel kezdetét veszi az új Albert Flórián Stadion építése. Nem, nem tévedés, az építkezés – ha csak fél órával is – előbb kezdődik a bontásnál. A kivitelező ezzel oszlatná el a szurkolói aggodalmakat, hogy a harminckilenc éves létesítményt szétszedik, lerombolják, és nem marad más, csak a hűlt helye.

A pályát, a lelátót elbúcsúztatták, a munkagépek készen állnak. Már csak az a kérdés, mikor kezdődik el a stadion bontása, mikor törik-zúzzák apró darabokra harminckilenc esztendő emlékeit a gépmonstrumok, hogy helyet szorítsanak a szemet gyönyörködtetően újnak.

ÓVOTT, ŐRZÖTT TÉGLARAKÁS

A stadion bontásával egyidejűleg több ferencvárosi szurkoló is érdeklődött, mi lesz a sorsuk a klub centenáriumára vásárolt úgynevezett téglajegyeknek, vagyis a nevekkel ellátott és a stadion Üllői úti részén a járdába süllyesztett tégláknak. A klub vezetői valamennyi műtárgyat és relikviát megmentenek, és az új létesítmény átadásáig elteszik. Most még nem tudni pontosan, hogy az új stadion mely részén helyezik el a téglákat.

De a kérdés nem elsősorban az, mikor bontják le a régi stadiont, hanem az, mikor kezdik el az újat építeni. Az a különös helyzet állt ugyanis elő, hogy az építkezés előbb kezdődik, mint a bontás. Ezért aztán senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy 2014 őszére csakugyan elkészül az új, modern Üllői úti aréna. Sőt meglehet, hogy hamarabb.

„Csütörtökön az ünnepélyes alapkőletétellel kezdetét veszi az új klubház építése – mondta Scheer Sándor, a kivitelező Market Építő Zrt. vezérigazgatója. – Ez azért lehetséges, mert az egyesület új főépülete olyan területen kap helyet, amely e pillanatban beépítetlen. Csaknem fél órával az építkezés kezdete után megindulnak a munkagépek, hogy hozzáfogjanak a régi létesítmény lebontásához. Az építési és a bontási munkálatok nem véletlenül esnek egybe; azt a szurkolói kételyt szeretnénk ugyanis mielőbb eloszlatni, hogy az Albert Flórián Stadiont szétszedik, lerombolják, és a helyére nemhogy stadion, semmi sem épül.”

A régi Albert Flórián Stadion megszűnik létezni. Alkotóelemei azonban – megváltozott formában – továbbra is megmaradnak. Sőt lesznek részei, amelyeket az új aréna építésekor felhasználnak vagy értékesítenek.

„A betonelemeket például összetörjük, ledaráljuk, az acélszerkezeteket pedig újrahasznosítjuk vagy eladjuk – sorolta Scheer Sándor. – Rendkívül összetett feladat ez, nem egyszerű megmondani, mi az, ami megmarad, és mi az, ami nem. A székeket meg lehet vásárolni, de az acél- és a betonelemek, valamint az üveg hetven százalékát újra fel lehet használni.”

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz (MNV) a Market Zrt. nyújtotta be a legkedvezőbb ajánlatot – azt vállalta, hogy majd' 13.5 milliárd forintért építi fel az új Albert Flórián Stadiont a régi helyére. Nehéz ellenben eldönteni, hogy ez az ár sok vagy kevés.

„Azt gondolom, hogy ez reális versenyár – hangsúlyozta a vezérigazgató. – Európai mércével nézve alacsony, mivel nehéz időszakot él át a hazai építőipar. Kevés a feladat, kevés a munka – ezért versenyezni kell a megbízásokért. Az ár egyebek mellett a műszaki tartalomtól függ, és e tekintetben nem hagy majd az új stadion kívánnivalót maga után. Most sokáig a föld alatt dolgozunk az alépítményen, a mélygarázson, az első látványos esemény az lesz, amikor felállítjuk az első pilléreket, erre viszont még mintegy három hónapot kell várni. A klub hamarosan látogatópontot hoz létre, oda költözteti az ajándékboltot és a múzeumot, s onnan lehet majd nyomon követni – felülnézetből! – az építkezést is.”

A kivitelező azt (is) vállalta, jövő őszre elkészül az új stadion. Tekintve, hogy egy labdarúgó- létesítmény elkészüléséhez hozzávetőleg tizennyolc–harminckét hónap szükséges, az ember rögvest számolgatni kezd: biztosan tartható a határidő?

„Feszes munkatempóval tartható – nyugtatott meg Scheer Sándor. – Feltéve persze, ha az időjárás nem akadályozza a munkát, és meglepetések sem érnek bennünket a talajviszonyok felmérésekor. Sőt ez esetben azt gondolom, már jövő nyárra is elkészülhet a stadion, hogy a csapatnak ne kelljen az új szezon elején még vendégségben játszania. Ez viszont nem terv – inkább vágy.”

FOLYIK A BONTÁS (A FRADIMEDIA FELVÉTELE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik