Edzősors: Rossi megerősítette, valószínűleg Szlovákiában folytatja

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 09:20
Mint arról korábban beszámoltunk, Marco Rossi a szlovák élvonalban folytathatja pályafutását. Ezt most a tréner is elismerte.

A Budapest Honvéddal bajnoki címet szerző, majd a piros-feketéktől távozó Marco Rossi a SportMediasetnek adott interjút, melyben többek között a jövőjéről is szót ejtett.Marco Rossi a SportMediasetnek adott interjút, melyben többek között a jövőjéről is szót ejtett.

„Jó ajánlataim vannak Szlovákiából, valószínűleg ott folytatom” – árulta el az 52 esztendős szakember.

Mint korábban megírtuk, Szlovákiából például a DAC érdeklődik Marco Rossi iránt.

Az olasz tréner azt is elmondta, meglátása szerint sok tehetséges játékos van az NB I-ben – a gólkirály Eppel Márton például biztosan megállná a helyét a Serie A-ban is.

„Mostanában sok fiatal tűnik fel: nem véletlen, hogy a Bologna megvásárolta Nagy Ádámot, mint ahogy Sallai Roland és Balogh Norbert Palermóba való szerződése sem az. Ha jobban megfigyeljük a magyar élvonalat, sok jó futballistát találhatunk, olyanokat, akik határozottan többre vihetnék, mint ahol most vannak. Példának okáért ott van Eppel Márton, aki a Serie A-ban is biztosan megállná a helyét.”

 

Legfrissebb hírek

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
16 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
16 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
20 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 11:24

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51
Ezek is érdekelhetik