DVTK: Elek menne, de nem esne kétségbe, ha maradna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 10:00
A DVTK válogatott labdarúgójának, Elek Ákosnak a nyáron lejár a szerződése, és egyáltalán nem biztos a közös folytatás. Igaz, a szakítás sem...

„A klub korábban megtette szerződéshosszabbítási ajánlatát, amelyet egyelőre nem fogadtam el – mondta a 26 esztendős középpályás. – Mindenki a legjobbat szeretné magának, én például külföldre igazolnék, de nem jelentene problémát, ha a tavasszal is maradnék Diósgyőrben. A harmadik helyen állunk, de nem azt akarom, hogy megtartsuk a pozíciónkat, inkább javítsuk. A tavalyihoz hasonló téli felkészülésre számítok, amellyel előrébb is léphetünk a tabellán, csak most könnyebb helyzetben vagyunk, mert ezúttal a bajnokik fontosabbak, míg egy évvel korábban úgy alakultak az eredmények, hogy a Ligakupa és a Magyar Kupa megnyerése számított inkább.”

Amennyiben Elek Ákos, valamint a hozzá hasonlóan válogatott, a Lech Poznannal hírbe hozott Kádár Tamás távozna, kissé meggyengülne a miskolciak kerete. Elképzelhető ugyanis, hogy Barczi Dávid és Gosztonyi András is más csapatban folytatja, míg a szerb Nenad Rajics már el is hagyta a klubot.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Hidi Patrik (Honvéd)
Távozók: Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza), Csirszki Martin, Debreceni András (érdeklődnek iránta: Honvéd, Újpest), Elek Ákos (érdeklődnek iránta: külföld, Ferencváros), Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: Puskás Akadémia, Lengyelország), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan – Lengyelország), Szabó Balázs

 

Legfrissebb hírek

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
48 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56
Ezek is érdekelhetik