DVSC: évekig kulcsember volt, most Újpestre mehet

Vágólapra másolva!
2015.07.20. 07:48
null
Kulcsár Tamás (jobbra) távozhat Debrecenből (Fotó: Korponai Tamás)
Kulcsár Tamás a DVSC-Teva előző két meccsén nem lépett pályára, a Nemzeti Sport értesülései szerint Újpestre szerződhet. 

A 32 éves Kulcsár az elmúlt két mérkőzésen még a keretben sem szerepelt a DVSC-nél. Előbb a csütörtöki, Skonto Riga elleni Európa-liga-összecsapáson (2–2), majd a vasárnapi, Békéscsaba elleni bajnokin kerestük hiába a támadót a Lokiban.

A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó távozhat Debrecenből, s úgy tudjuk, az egyik fővárosi együttes, pontosabban az Újpest lehet a nyertes az érte folytatott harcban, ugyanis több élvonalbeli csapat is szerette volna soraiban tudni.

Kulcsár Tamás rendkívül sikeres időszakot élt meg a DVSC-vel, két bajnoki aranyérmet szerzett a klubbal, de hamarosan már a csatárgondokkal küszködő újpesti keretben találhatjuk meg a nevét. (Mint ismeretes, a lilák a támadószekcióba mindenképpen szeretnének még igazolni olyan labdarúgót, aki a szélen is bevethető, korábban szóba jött az MTK-tól távozó Csiki Norbert és a Haladást elhagyó, végül a Fradit választó Radó András is.) Kulcsár 2010 óta 95 bajnokin 26 gólt szerzett a DVSC színeiben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Geoffrey Castillion (holland, Universitatea Cluj – Románia), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:Kertész Tamás (DVSC, ?), Kovács Ádám (Soproni VSE), Sigér Dávid (Balmazújváros), Szécsi Gergő (Kisvárda)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország, szabadon igazolható)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként), Króner Martin (ZTE, kölcsön után végleg), Wittrédi Dávid (szabadon igazolható, Kozármisleny)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak: Kulcsár Tamás (érdeklődnek iránta: Újpest)

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Női kézi: szerződést hosszabbított Hámori Konszuélával a DVSC

Kézilabda
2025.11.28. 18:19
Ezek is érdekelhetik