Bp. Honvéd: Pisontot és Urbányit is leváltották, Horváth Ferenc az új vezetőedző – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.15. 15:12
null
Horváth Ferenc a Budapest Honvéd új edzője (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata hétfőn megerősítette a Nemzeti Sport Online vasárnapi hírét: távozik az első csapat éléről Pisont István vezetőedző és a klub megköszönte Urbányi István sportigazgató eddigi munkáját is, akivel szerződést bontottak a kispestiek. Pisont marad a klub kötelékében, Urbányi nem. A klub nem sokkal később bejelentette, hogy Horváth Ferenc veszi át a csapat irányítását.

 

„Közös megegyezéssel távozik a Budapest Honvéd FC vezetőedzői posztjáról Pisont István a Budafok elleni vereség után” – írja a honvedfc.hu.

Pisont István először tavaly tavasszal vette át a Honvéd irányítását, kupagyőzelemre vezette az együttest, amely a bajnokságban az ötödik helyen végzett. A most futó idényben Bódog Tamás leváltását követően, 2020 decemberétől ismét vezetőedzőként segítette a kispesti klubot. Ebben az időszakban 3-3 győzelmet, döntetlent és vereséget könyvelhetett el az együttes, amely a III. Kerületi TVE búcsúztatásával bejutott a MOL Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé, viszont az előző fordulóban, a Budafok elleni 3–2-es vereség után az NB I-es tabellán a 11. helyre csúszott vissza a csapat. Bódog távozása után Pisont irányításával kétszer nyert, háromszor játszott döntetlent és háromszor veszített a kispesti együttes.

Pisont Istvánt leváltották (Fotó: honvedfc.hu)
Pisont Istvánt leváltották (Fotó: honvedfc.hu)

Pisont elmondta, örült volna, ha tovább tart a közös munka az NB I-es csapattal, de az egyéni ambícióknál mindig is sokkal fontosabb volt számára a Honvéd. Az 50 esztendős szakember a jövőben is a klub kötelékében marad.

Korábban jeleztük, hogy több személyi változást is bejelenthet a klub. A vezetőedzővel egyszerre leváltották Urbányi István sportigazgatót is, aki távozik Kispestről.

„Távozik a Budapest Honvéd FC együttesétől Urbányi István sportigazgató, miután közös megegyezéssel szerződést bontottunk a szakemberrel. Urbányi István kritikus időszakban, a koronavírus első hulláma alatt, 2020 áprilisában érkezett Kispestre, és fontos szerepe volt abban, hogy a Budapest Honvéd a klub történetében nyolcadik alkalommal hódította el a Magyar Kupát, míg a bajnokságban az ötödik helyen zárt az együttes. Urbányi István nevéhez fűződik a Felnőttprogram létrehozása, ennek kidolgozása tovább javította a Magyar Futball Akadémiáról kikerülő fiatalok integrálását a felnőttfutballba” – írja a honvedfc.hu.

A dupla bejelentés után nem sokkal a Honvéd hivatalosan is megerősítette korábbi értesülésünket, mely szerint Pisontot Horváth Ferenc váltja a vezetőedzői pozícióban.

„Feritől azt várjuk, hogy feltüzelje a csapatot annak érdekében, hogy elkerüljünk a kieső helyről” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője.

„A célok nagyon egyszerűek és szemmel láthatóak, hiszen a Honvéd jelenleg a vonal alatt helyezkedik el a tabellán, a cél pedig, hogy minél hamarabb a vonal fölé kerüljön a csapat és ott is maradjon a bajnokság végéig. Azt gondolom, hogy ehhez sokkal szenvedélyesebb futballra lesz szükség, erre fogunk törekedni” – mondta Horváth Ferenc.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. február 15.
Bp. Honvéd
Pisont István helyett Horváth Ferenc
2021. január 7.DVTK
Geri Gergely helyett Zoran Zekic
2020. december 23.
Újpest
Predrag Rogan helyett (januártól) Michael Oenning
2020. december 8.DVTK
Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 7.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22.
Paks
Osztermájer Gábor helyett Bognár György
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 21 15 5 1 44–12 +32 50
2. Puskás Akadémia 21 11 3 7 29–28 +1 36
3. Mol Fehérvár 21 9 6 6 43–25 +18 33
4. MTK Budapest 21 9 5 7 31–28 +3 32
5. Kisvárda 21 8 7 6 22–25 –3 31
6. Paksi FC 21 8 5 8 42–40 +2 29
7. Mezőkövesd 21 8 5 8 23–27 –4 29
8. Újpest FC 21 7 4 10 26–45 –19 25
9. Budafoki MTE 21 6 5 10 27–39 –12 23
10. Zalaegerszegi TE 21 6 4 11 37–41 –4 22
11. Budapest Honvéd 21 5 7 9 32–32 0 22
12. Diósgyőri VTK 21 5 2 14 23–37 –14 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik