Bognár György: Unalmas futball helyett hihetetlen gólzápor

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 12:02
null
Bognár György csapata hét forduló után 22 szerzett gólnál jár (Fotó: Bors/Végh István)
Az élvonalbeli bajnokságokban nagyon ritka az a gólátlag, amely a Paksi FC meccseit immár második éve jellemzi. A Ferencváros ellen készülő csapat vezetőedzője, Bognár György szerint egyszerű a magyarázat: az alibi helyett a lehető legtöbb kockázatot kell vállalni.

– Gólokban gazdag meccsek – a Paks mérkőzésein garantált a szórakozás a statisztika szerint. Ugyanakkor az első felvetés hadd legyen kritikus: ugyan sok gólt szereznek, de sokat is kapnak.
– Szerintem unalmas lenne a futball, ha csak mi rúgnánk a gólokat – mondta Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője. – Hülyén hangzik? Lehet, mégis igaz, mert a mi futballfelfogásunkba egyszerűen bele kell kalkulálnunk, hogy félidőnként két-három kontrája lesz az ellenfélnek, amelyeket persze igyekezzük kivédekezni. És nem árt egy jó kapus is. Tudom, hogy sok gólt kapunk, számolunk ezzel, de amíg többet rúgunk, addig ez kit érdekel?

– Logikus az érvelés, mégis különlegesnek számít ez a felfogás. Mi az alapja?
– Az utóbbi években, évtizedekben számomra egyre unalmasabb volt a játék. Csak az eredmény számít, és e mögé bújva sokan nem csináltak semmit. Az én felfogásom: történjen valami! Nyomásgyakorlás, kezdeményezés, ez a két kulcsszó. Ebben benne lehetett a saját tapasztalatom: amikor a nyolcvanas években kikerültem Franciaországba, sokat változott a futballról alkotott felfogásom. Persze itthon is rengeteg hasznos dolgot elleshettem. Amit a szakmáról, a csapatjáték felépítéséről, a szervezésről, az öltöző kézben tartásáról tudok, Mezey Györgytől tanultam. A másik meghatározó edzőm Verebes József volt, tőle azt tanultam, hogy nem kell félni senkitől, bátran, előre! Nála lehettem a pályán önmagam, hagyott játszani. Ha példával illusztrálhatom: az első félidőben átestem a labdán, csak az ellenfélnek passzoltam. A szünetben odajött: Gyurikám, tudod, hogy fantasztikusan játszol? Mit nézett, Józsi bácsi? – kérdeztem, de ő nem hagyta magát: te zseni vagy, imádom nézni, amit kitalálsz. A második félidőben rúgtam gólt, gólpasszt adtam… Igaz, nem mindig működött, de ez volt a felfogása. Akarjunk nyerni, és ha kikaptunk, mert ez a labdarúgás része, mindenki hibás volt, a pálya, a rossz irányból fújó szél, a tűző nap és persze a játékvezető – de a játékos sohasem. Ebből jött, hogy nyugodtan játszhattunk, bátran kapura rúgok, cselezek, gólpasszt akarok adni, hiszen nem leszek hibás, ha nem sikerül.

Rekord a Puskás ellen

A többi gólzáporos eredményhez képest is feltűnő, hogy Bognár György regnálása alatt milyen mérkőzéseket vívott a Paks a Puskás Akadémia ellen. Íme, az eredmények:

Azaz a négy mérkőzésen összesen 26 gól esett, ami meccsenként elképesztő 6.5-ös átlag. A paksiak átlagban négy és fél, a felcsútiak két gólt szereztek.

2020. november 7.
Paks–Puskás Akadémia 6–2
2021. február 13.
Puskás Akadémia–Paks 3–2
2021. április 30.
Paks–Puskás Akadémia 4–2
2021. augusztus 8.
Puskás Akadémia–Paks 1–6

– Ezt a gondolkodást hogyan lehetett átültetni a Paks mai játékába?
– Egyszerű matek. Kezdjük el a mérkőzést úgy, hogy a nulla-nulla rossz eredmény! Három meccsen három döntetlen az ugye három pont, de egy győzelem, két vereség is három pont – és ki van előrébb? Az utóbbi, mert a győzelem rangsorol. Majdnem mondtam, a veretlenséget hirdető tabellával mit törölhetünk ki… Tehát próbáljunk nyerni. Az elképzelés alapja, hogy mindenki hibázik, mi is, az ellenfél is. Hol történik a hiba? Ahol a labda van. Hol legyen tehát a labda? Az ellenfél tizenhatosánál, mert ha mi hibázunk, messze a saját kapunk, de ha ők, máris helyzetbe kerülünk. Ezt jelenti a nyomásgyakorlás, mert vallom, az a legjobb védekezés, ha az ellenfél térfelén tartod a labdát.

– Ebből következnek a négy-, öt-, hatgólos meccsek?
– Igen. Ha első szándékból lehet indulni a kapu felé, megőrülök, ha oldalra vagy hátrapasszol valaki – gyerünk azonnal előre, és nem baj, ha nem sikerül! Játékhelyzetben kell gondolkozni, nem eredményben: minden szituációban az vezéreljen, miként lehet azonnal a kapu felé indulni, akkor is, ha a kapusom kezében vagy az alapvonalunkon van a labda. Ez fontosabb, mint az eredmény. Ha ennyire nyitottan játszol az ellenfél térfelén, bizony, kaphatsz gólokat, de amíg te rúgod a legtöbb gólt, az eredményekkel sem lehet olyan nagy baj. Hiteltelen lennék, ha kétgólos vezetésnél azt kérném, álljunk vissza, másrészt butaság lenne, mert akkor a mi kapunk előtt lesz a labda, abból pedig baj lehet – ezért kell az eredménytől függetlenül mindig előrefelé játszani.

– Ezt értem, de például érkezik a Ferencváros. Akkor is kifizetődik a bátorság?
– Ha az önértékelésed rendben van, józan paraszti ésszel nyilván kell alkalmazkodni az ellenfélhez, ha tudod, hogy az jobb nálad. És mindenki tudja, hogy a Fradi más szint, kiemelkedik a mezőnyből. Van csapat, amelynél szerintem éppen ez nem stimmel, nem jól értékeli önmagát, a nyomásgyakorlásunk miatt kijönnek a hibái, amelyeket talán nem akar észrevenni, és azokat kihasználva verjük meg. Tudjuk, hogy van a Fradi és a többi magyar csapat – de ha az FTC ellen nem kérem azt, hogy próbáljunk játszani, első szándékból támadni, milyen alapon kérném a jövő héten meg a másik harminc meccsen?

– Egyszerűnek hangzik, de ezt hogyan lehet egy átlagos magyar csapattal megvalósítani?
– Korábban is azt éreztem, a Paks keretében bizonyos szabályok között szabadjára kell engedni a játékost. Az első napon elmondtam, az alibit nem bírom elviselni, aki nem csinál semmit, sohasem győzhet. Ezért vállalkozni kell, menni kell előre.


Egy a huszonkét szerzett találatból: a paksiak örömmel belemennek az adok-kapokba, amíg sokat lőnek elöl, egyáltalán nem zavarja őket, hogy a védelem is gólképes, amit a tizenöt kapott gól bizonyít (Fotó: Szabó Miklós)
Egy a huszonkét szerzett találatból: a paksiak örömmel belemennek az adok-kapokba, amíg sokat lőnek elöl, egyáltalán nem zavarja őket, hogy a védelem is gólképes, amit a tizenöt kapott gól bizonyít (Fotó: Szabó Miklós)
Jól spórol a Haladás
Miközben a Paksnak az ősszel egyetlen bajnokija volt, amely kevesebb, mint négy gólt hozott (az Újpest elleni 2–1), van egy érdekes ellenpélda is: az NB II-es Haladásnak éppenséggel egy olyan meccse akadt, amelyen – helyi szinten – igazi gólzáport láttak a nézők, a zöld-fehérek 3–1-re verték meg a Békéscsabát. A többi Haladás-meccsen viszont meglehetősen gyér volt a góltermés, már a két találat is ritkaságszámba ment, sőt, három 0–0 is becsúszott. A vasi együttes azonban így is vezeti az NB II-es bajnokságot: a 22 pont tíz mérkőzésen hihetetlenül kevés, mindössze tizenegy lőtt góllal jött össze, és a Haladás-meccsek gólátlaga – a paksi 5.28 ellenpólusaként – alig 1.3. Nos, ilyen éllovas sem nagyon van a világon.
Az Ajax sokat lő, de nagyon keveset kap
Aligha tévedünk nagyot, amikor kijelentjük, hogy a Paks meccsenkénti gólmutatója Európában az élvonalbeli bajnokságokat tekintve egyedülálló. Mint a grafikán is jeleztük, a legutóbbi teljes befejezett fordulóig nem találtunk olyan klubot a kontinensen, amelynek minimum öt-hat lejátszott bajnoki után öt fölötti lenne a mérkőzésenkénti (adott és kapott) góltermése. Az Ajax például 30 gólt lőtt hét találkozón, de listánk szempontjából „túl keveset”, csak egyet kapott, a feröeri Klaksvík 92 gólt szerzett a 23 meccsén, ami nagyszerű, négyes átlag, de a hét kapott gól miatt ezen összeállításban nincs esélye, és tavaly a már jól ismert Sheriff Tiraspol is 116 gólig jutott, na de alig hetet kapott. A, mondjuk úgy, viccbajnokságnak tekintett Makaón bukkantunk valami durvára: a Chao Pak Kei 17 meccs után 112–4-es gólkülönbséggel, 6.82-es átlaggal áll, utóbbi négy meccsén mindössze 39 gólt szerzett…

A titok: feltolt védekezés, letámadás az ellenfél térfelén (Zombori András)

Fuss sokat, vállalkozz, az sem baj, ha hibázol: látványos, gólokban gazdag mérkőzéseket játszik a Paksi FC Bognár György irányításával, a szurkoló joggal érezheti, kap valamit a jegye áráért.

Már a belépő is jelezte, valami megváltozott Pakson.

Ádám Martinnak fekszik a paksi taktika, tavaly tíz gólig jutott, most már ötnél jár (Fotó: Szabó Miklós)
Ádám Martinnak fekszik a paksi taktika, tavaly tíz gólig jutott, most már ötnél jár (Fotó: Szabó Miklós)

Négy nappal azután, hogy a Paksi FC vezetői bejelentették, Osztermájer Gábort Bognár György váltja a kispadon, a korábbi 50-szeres válogatott labdarúgó első meccsén Balogh Balázsék annak ellenére 4–0-ra legyőzték az MTK Budapestet, hogy a koronavírus-járvány erősen behatárolta a szakmai stáb lehetőségeit. Aki ott volt a stadionban, annak azonnal feltűnt, a paksi labdarúgók merőben más futballt játszanak, mint a korábbi években: nem arra törekszenek elsősorban, hogy a védekezésük legyen stabil, aztán majd csak betalálnak valahogy, hanem magasan feltolják a védelmüket, labdavesztés után már a saját térfelén letámadják, sokat futva hibára késztetik az ellenfelet, és ez a felfogás kis túlzással futószalagon hozza a helyzeteket, gólokat. Az nyilván erősítette Bognár György hitelét, hogy a következő öt bajnokiból négyet megnyert a csapat, egyszer pedig döntetlent játszott, ráadásul a játékfelfogás olyan látványos győzelmet is hozott, mint a Puskás Akadémia elleni 6–2. Tegyük hozzá, azt már a szakember kinevezésének a pillanatában sejteni lehetett, a Paks futballja alapjaiban változik majd meg, persze arról már keveseknek volt fogalmuk, hogy a játékosok gondolkodásmódjának átállítása milyen eredményt hozhat.

Aki látta Bognár Györgyöt futballozni, tisztában van vele, hogy korának egyik legtechnikásabb, legjobb rúgótechnikájú középpályása volt, olvasta a játékot, előre gondolkodott, és mindig képes volt valami váratlant húzni. Nyilván edzőként sem változott meg, és csak azért nem változtat a futballról vallott felfogásán, mert esetleg nem az általa irányított csapatnak van a legerősebb kerete. Paks előtt három és fél évig ült az NB II-es Budaörs kispadján, és sokan felkapták a fejüket, amikor első teljes idényében, a 2017–2018-as bajnokságban úgy zárt negyedikként, hogy hetven gólt szerzett a korábban lesajnált csapattal (ennél több gólt csak az aranyérmes MTK ért el).

A 2020–2021-es idényben a végül negyedik helyre befutó Paks 76 gólt szerzett a bajnokságban, héttel többet mint a bajnok, ebben a mutatóban másodikként záró Ferencváros, és hogy ez mekkora előrelépést takar, arról csak annyit: amióta a csapat az élvonalban szerepel, 54 találat volt a rekordja (még 2011-ben), s amióta 12 csapat alkotja az első osztály mezőnyét, 46. Ne hallgassuk el, az együttes nem csak az ellenfeleit szórta meg, a védelme is gólképesnek bizonyult: 33 találkozón 64 gólt kapott (ebből tízet még Osztermájer Gábor irányításával) – többet csak az utolsó helyezett Budafok (74) és a hatodik Újpest (67). Ez az adat nyilván nem mutat túl jól, de érdemes meghallgatni, miként értékelt Bognár György az utolsó előtti fordulóban, a Puskás Akadémia 4–2-es legyőzése után. „Mindig azt szoktam mondani, hogy lőjük mi a legtöbb gólt. Ehhez mindig hozzáteszik, hogy hány gólt kaptunk, de ki a fenét érdekel, ha mi lőttük a legtöbbet?! Felőlem kaphatunk hármat is, ha négyet rúgtunk.”

Márpedig gólzáporos meccsekben nem volt hiány. A már említett Puskás Akadémia elleni 6–2, a ZTE vendégeként játszott 4–4, vagy a Budafoki MTE 9–2-es legyőzése biztosan sokáig megmarad az emberek emlékezetében, mostanra a szurkolókban is tudatosult, a Paks mérkőzésein jó eséllyel helyzeteket, gólokat, egyszóval futballt láthatnak. Noha az előző idény gólkirálya, Hahn János távozott Paksról, a csapat hét fordulót követően már 22 gólt szerzett (a legtöbbet a mezőnyben), és 15-öt kapott (ennél többet, 18-at csak a ZTE), vagyis a helyzet tulajdonképpen változatlan. Hogy a Bognár György által kért, megkövetelt játékfelfogás mire lesz elegendő a Ferencváros ellen, arra vasárnap délután kapunk választ, mindenesetre jelzésértékű, és tulajdonképpen a paksi futball esszenciája, amit a szakember nyilatkozott a klub honlapján azzal kapcsolatban, hogy a 20 éves Szabó Bálint megszerezte első élvonalbeli találatát az előző fordulóban Zalaegerszegen.

„Ugyanazt kérem a fiataloktól, mint az idősektől. Vállalkozzanak, vállalják el azt, hogy hibáznak. Ha valaki vállalja a hibázás következményét, az azt jelenti, kezdeményez, tehát nem alibi a játék.”

Nem kell ezt túlbonyolítani. Végül is a futball egyszerű játék…

A Paks legutóbb ötöt lőtt idegenben a Zalaegerszegnek

NB I, 2021–2022, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 1., péntek
Budapest Honvéd–Kisvárda 2–1Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
2399
Október 2., szombat
Újpest FC–Gyirmót FC Győr 1–3
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1456
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 2–0Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
822
DVSC–Mol Fehérvár FC 1–1Debrecen, Nagyerdei StadionVad II István4054
Október 3., vasárnap
14.15: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
17.00: Paksi FC–FTC (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC StadionBognár Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda86213– 8+518
2. Ferencvárosi TC65114– 6+815
3. Paksi FC741222–15+713
4. Budapest Honvéd841314–12+213
5. Puskás Akadémia7412 9– 9 013
6. Mol Fehérvár8251 9– 8+111
7. MTK Budapest7313 9– 9 010
8. Debreceni VSC823319–15+4 9
9. Mezőkövesd8224 9–15–6 8
10. Gyirmót FC Győr8134 8–15–7 6
11. Zalaegerszegi TE712411–18–7 5
12. Újpest FC83510–17–7 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik