Az MTK és az ETO összesen tucatnyi gólt szerzett

Vágólapra másolva!
2010.10.26. 16:40
null
Kanta (jobbra) nyitotta meg a gólok sorát Cegléden (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe jutott a Győri ETO FC és az MTK csapata: Pintér Attila együttese 7–1-re ütötte ki a Barcsot, Garami József együttese pedig 5–0-ra nyert Cegléden.

A bajnokságban gyengélkedő Győr Barcsra látogatott, és Pilibaitis büntetőjével már a 21. percben vezetést szerzett – a tizenegyest megelőző esetnél megsérült Trajkovics, akit le is kellett cserélni.

A második ETO-gólt Bugerra szerezte, majd Koltai Tamás növelte szünetig az előny. Fordulás után sem állt le Pintér Attila csapata a gólgyártással: Ceolin és Bugerra egy percen belül köszönt be, az 56. percben, Ceolin második góljával pedig már hatnál tartottak a vendégek. És még ezzel sem volt vége: a 87. percben Koltai ugrott ki a védők között, és higgadtan értékesítette ziccerét, majd a Barcs Koller góljával szépített – 7–1-re győzött az ETO.

Az MTK-t a bajnokságban Szolnokon elszenvedett veresége után Cegléden már nem érte kellemetlen meglepetés, a fővárosi kék-fehérek magabiztosan győztek és léptek a legjobb tizenhat közé. Az MTK Kanta József tizenegyesgóljával szerzett vezetést a 24. percben, majd a második félidő közepén Sütő László és Pátkai Máté eldöntötte a mérkőzést. A hajrára még két MTK-gól maradt: előbb Csiki Norbert, aztán Tischler Patrik talált be, kiütésessé téve a különbséget.

Pályán volt egy másik MTK, a Dunaharaszti is, mely alaposan megizzasztotta a Kaposvári Rákóczit. A Kaposvár Petrók Viktor góljával került előnybe, erre Szemán Lajos válaszolt, és a Dunaharaszti ki tudta harcolni a hosszabbítást. Itt viszont már érvényesíteni tudta nagyobb rutinját a Rákóczi, amely Oláh Lóránt góljával ha nehezen is, de továbblépett az ötödik körbe.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ

BARCS SC–GYŐRI ETO FC 1–7 (0–3)

Barcs. Vezette: Szilasi Sz. (Gyürüsi, Mohos)

BARCS: Halasi – Dienes (Bernando, 67.), Balogh T., Horváth P., Pókos – Hock, Kordé (Tompa, 57.), Koller, Gergulás – Scsepanovics, Sz. Pavicsevics. Edző: Puskas Dragan, Kuczkó Gábor

GYŐRI ETO: Sánta – Sztanisics, Fehér Z., Pilibaitis (Briones, 53.), Szabó O. – Koltai, Trajkovics (Marinelli, 24.), Eugene (Djordjevics, 58.), Ganugrava – Ceolin, Bugerra. Vezetőedző: Pintér Attila

Gólszerző: Pilibaitis (11-esből, 0–1) a 21., Bugerra (0–2) a 30., Koltai (0–3) a 38., Ceolin (0–4) az 50., Bugerra (0–5) az 51., Ceolin (0–6) az 56., Koltai (0–7) a 87., Koller (1–7) a 90. percben.

 
RESTART-CEGLÉDI VSEMTK BUDAPEST 0–5 (0–1)
Cegléd, 200 néző. Vezette: Andó-Szabó (Szpisják, Medovarszki)
CEGLÉD: Bácskai – Mojzes, Buzás, Villányi, Juhász D. – Fekete A. (Szilasi, 75.), Nagy L., Kenderes (Busa, 27.), Nagy A. – Rebecsák, Szabó L. (Carvalho, 80.). Vezetőedző: Ványi Zsolt
MTK: Hegedűs L. – Vukadinovics, Szekeres, Sütő (Macura, 70.), Vadnai – Szabó Á., Ladányi (Pátkai, a szünetben), Vukmir, Kanta J. – Tischler, Pál A. (Csiki, 64.). Szakmai igazgató: Garami József
Gólszerző: Kanta J. (11-esből, 0–1) a 24., Sütő (0–2) az 53., Pátkai (0–3) a 66., Csiki (0–4) a 83., Tischler (0–5) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Ványi Zsolt: – Szorosabb eredményt szerettünk volna elérni.
Garami József: – Az első félidőben sikerült gólt szereznünk, ami megnyugtatta a csapatot, így szünet után időnként jól, kombinatívan játszottunk.
 

DUNAHARASZTIKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 1–2 – hosszabbítás után (0–0, 1–1, 1–2)
Dunaharaszti, 350 néző. Vezette: Berke B. (Tóth I., Varga G.)
DUNAHARASZTI: Szappanos – Rétsági, Ughy, Hajba (Grimm, 82.), Riba – Wágner – Kaszai, Szemán, Füzi K. (Graeser, 68., Kovacsik T., 116.), Dabasi – Nánási. Edző: Króner Péter
KAPOSVÁR: Milinte – Godslove, Petrók, Zahorecz, Lelkes – Balázs B., Kovács O. (Kulcsár K., 57.) – Pavlovics, Zsolnai (Oláh L., 57.), Lipusz (Perics, 70.) – Szepessy. Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerző: Petrók (0–1) az 59., Szemán (11-esből, 1–1) a 65., Oláh L. (1–2) a 100. percben
Kiállítva: Wágner (hátulról megrúgta Kulcsárt) a 110. percben

MESTERMÉRLEG

Króner Péter: – Egyenrangú ellenfelei voltunk a jó formában lévő Kaposvárnak. Ezen a találkozón annyival voltak jobbak, hogy cseréikkel a maguk javára tudták eldönteni a mérkőzést.
Sisa Tibor: – Több mint kemény összecsapás volt, ahol mindenkinek csuklott a hozzátartozója, aki nem, a hazai színekben játszott. Egy nehéz mérkőzésen sikerült bejutni a legjobb tizenhat csapat közé.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik