Nem szedem le a keresztvizet a Fradiról. Nincs rá szakmai alapom, mert bár a csapat február 5. óta egy tétmérkőzést nyert csak meg, így is nyolc pont előnnyel vezeti a tabellát, s közben ugyebár az Európa-ligában a tizenhat között igyekezett egyről a kettőre jutni. Igyekszem a magamévá tenni Sztanyiszlav Csercseszov nyugalmát, aki nyilván sok mindennel elégedetlen, ám hogy mivel, az nem tartozik a kívülállóra.
A keresztvíz egy dolog, a csalódás egy másik. Mert miközben az égvilágon semmi közöm sincs ahhoz, mi történik az Üllői úton a pályán és a pálya környékén, régimódi drukkerként ragaszkodom bizonyos közhelyekhez. Például ahhoz, hogy ha egy csapat a legjobb valahol, az derüljön ki a nap, na jó, a meccs minden percében, órájában. Ha nem magasabb szempontok (Európa-liga) alapján, hanem a földön járva, a hétköznapi érzelmekkel mérve nyelem le a február eleje óta tartó nyeretlenséget, nem lennék a Fradi oly lelkes és elszánt hívei helyében. Elvégre a műfaj sajátja, hogy a drukker azt akarja, hogy kedvencei hétről hétre, meccsről meccsre rászolgáljanak a rajongásra. Az elfogultságot pedig illendő meghálálni.
Esetünkben természetesen a pályán.
Előhozok egy régi esetet, így kisebb az esély a sértődésre. A legendás, nekem klasszikus Fradi (Albert Flórival, Varga Zoltánnal, Mátrai Sándorral, Fenyvesi Mátéval – és így tovább) 1965. június 23-án Torinóban legyőzve a Juventust megnyerte (nem nyolcaddöntő, valódi döntő volt) a VVK-t. Előtte, június 20-án 4:2-re kikapott az akkoriban gyengélkedő MTK-tól. A Fradi-tábor kikérte magának a harmatos produkciót, legalább olyan vehemenciával tüntetett, ahogyan ünnepelte a Torinóból hazatérő győzteseket.
A drukker már csak ilyen – ne is legyen más.
Viszont ha túlzás is, hogy a lelkével törődni kell, az érzelmeit nem szabad félresöpörni. Ahogyan a csapatok, ő is a jelenben (értsd: meccsről meccsre) él, neki aztán idézhetik a Rákosi-éra közkedvelt mondását, hogy ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot. Mert ő most (is) éhes, és a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő ígérete (Csercseszov) aligha jutott eszébe a zalaegerszegi meccs lefújásakor.
Meg aztán nem minden arany(tojás), ami fénylik. Nem beszélve arról, hogy tyúkja is válogatja, mire képes.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
Sportőrület-hungarikum – Vincze András publicisztikája
A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete
Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete
Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete
Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete