A Harmadik Félidőben Carrillo és Csábi: győztesek terítéken

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.31. 13:21
null
Nem termett babér a pápaiaknak Nyíregyházán (Fotó: Meder István)
Videoton–Puskás Akadémia 3–0, Nyíregyháza–Pápa 3–0! Túl sokat nem kell ezeken magyarázni, de a két győztes mester, Joan Carrillo és Csábi József a Harmadik Félidőben értékeli csapata fordulóbeli teljesítményét, és persze a szezon első hat körét.


Szombaton a Nyíregyháza a Lombard Pápát fogadta, és rögtön az első 12 percben megmutatta, ki az úr a háznál, addigra 2–0 volt a nyírségieknek. Innen már nyugodtan futballozhatott Csábi József legénysége, amely a 93. percben feltette az i-re a pontot. De vajon a mester tudatosan választotta ezt a taktikát, hogy már a mérkőzés elején nekiment az ellenfélnek? Ha igen, bátor húzás volt egy újonc csapattal az egyébként jó formában lévő Pápa ellen, ám a meccs előtti értekezlet szavait majd a szakember felidézi a Harmadik Félidőben.

Nemcsak ő emlékszik azonban majd szépen a hétvégére, hanem vélhetően Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője is, bár neki az elmúlt öt forduló után sem volt épp oka a szomorkodásra. Százszázalékos a csapat, és plusz 17-es gólkülönbséggel, 18 ponttal áll a tabella élén. Igen, bárhogyan számoljuk, ez átlagban mérkőzésenként közel három(!) rúgott góllal elért győzelmeket jelent, ami pazar teljesítmény. Dominál idén a Vidi, és ezt úgy teszi, hogy a korábbi másodedző, Carrillo nyáron vette át a gárdát José Gomestől, akivel a játékoskeret erejéhez mérten csalódást keltő negyedik helyet szerezte csak meg az együttes a 2013–2014-es kiírásban. Úgy tűnik, a Sóstói Stadionban ismét kisütött a nap, és épül az új sikercsapat. De vajon a tréner is így látja, vagy szerinte van még min javítani? Vasárnap este 22.30-tól megtudjuk.

Az év utolsó, nyári menetrend szerint kezdődő Harmadik Félidő adásában Lipcsei Betta és Petur András fogadja a vendégeket, Joan Carrillót, Csábi Józsefet és Török Gábor politológust, no meg persze Nyilasi Tibort és Várhidi Pétert, a műsor állandó szakértőit. A magyar focieste azonban már korábban, egészen pontosan 18.15-kor elkezdődik a Sport2-n, ahol előbb a Győr–Dunaújváros csata, majd 20.30-tól a nemzetközi kupákban legtovább jutó két csapat, a Diósgyőr és Debrecen rangadója lesz látható.

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., péntek
19.00
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3Solymosi Péter
Augusztus 30., szombat
16.30
Újpest FC–Budapest Honvéd 0–0Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Kecskeméti TE 1–2Fábián Mihály
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa 3–0Iványi Zoltán
20.30
Videoton FC–Puskás Akadémia 3–0Kassai Viktor
Augusztus 31., vasárnap
16.30
MTK Budapest–Ferencváros (M1)Bognár Tamás
18.30
Győri ETO–DAunaújváros PSE (Sport2)Farkas Ádám
20.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Sport2)Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19–2 +17 18
2. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
3. Diósgyőri VTK 5 4 1 10–4 +6 13
4. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–3 +6 12
5. Újpest FC 6 2 4 4–2 +2 10
6. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
7. Lombard Pápa FC 6 2 2 2 5–9 –4 8
8. DVSC-Teva 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Budapest Honvéd 6 2 1 3 5–6 –1 7
10. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
11. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
12. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
13. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3–9 –6 4
14. Pécsi MFC 6 3 3 6–12 –6 3
15. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2
16. Dunaújváros PASE 5 2 3 1–9 –8 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik