A Fradinak nem kellett, ma vezér az NB I-ben; kispesti betegség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.09. 17:13
null
Bartha László valódi vezér Pakson, nyolc találatával második az NB I góllövőlistáján (Fotó: Korponai Tamás)
A hét embere Bartha László, a hét nyilatkozója George F. Hemingway. Megvizsgáltuk az újpesti gólínséget, és az is kiderült, hogy ebben a fordulóban rekordszámú piros lapot osztottak ki a játékvezetők – legek és érdekességek a labdarúgó NB I 19. fordulója után.

A HÉT EMBERE – BARTHA LÁSZLÓ, AKI NEM KELLETT A FRADINAK

A 19. forduló legjeit, érdekességeit összegző sorozatunkat ezúttal kezdjük a hét emberével, Bartha Lászlóval. A paksiak támadó középpályása a második játékos tavasszal (a kecskeméti Bebeto után), aki két gólt tudott szerezni egy meccsen az NB I-ben.

Bartha a Puskás Akadémia FC ellen 0–1 után duplázott, úgy, hogy akkor már tíz emberrel játszott csapata Gévay Zsolt kiállítása miatt. Második találata távoli lövésből született, a helyzetfelismerés és a végrehajtás váratlan megoldásra bármikor képes klasszisokat idézett. A komlói születésű, az NB I-ben a 2005–2006-os szezonban a Ferencvárosban debütáló támadó nyolc találatnál jár ebben az idényben, amivel a góllövőlistán a 2. helyre jött fel a 18 gólos Nikolics Nemanja mögé.

Barthával a 2008–2009-es idényben már nem számoltak a Fradinál, a télen az NB II-es Kozármislenyhez került, de sok más szép reményekkel induló, aztán gyorsan elszürkülő fiatallal ellentétben nem tűnt el a süllyesztőben. 2010-ben Paksra igazolt, ahol a második szezonjában, eddigi legjobb első osztályú idényében nyolc gólt jegyzett, azaz már most beállította a csúcsát, és van még 11 bajnokija, hogy megdöntse. Bartha januárban az NSO Tv-nek beszélt arról, máig fájó emlék, hogy el kellett jönnie a Ferencvárosból.

Túlzás nélkül állíthatjuk, most ő a paksiak legjobb formában lévő játékosa, igazi vezére a csapatnak. Három alkalommal győzelmet értek a góljai, és ugyancsak háromszor döntetlent.

Bartha góljainak köszönhetően a hét csapatának is a Paksot választjuk, hiszen szűk húsz perc alatt fordítottak a paksiak emberhátrányban. Ezt a címet azonban a Ferencvárossal megosztva ítéltük oda, a fővárosi zöld-fehérek a Győri ETO ellen győztek nagyon könnyedén, 3–0-ra.

BARTHA KORÁBBI NYILATKOZATA AZ NSO TV-NEK

A LEGVITATOTTABB ÍTÉLETEK – NYILVÁNVALÓ TÉVEDÉS A KTE–DVTK MECCSEN

A legvitatottabb ítéleteket a Kecskemét–DVTK meccseken láthattunk, bár a Sport Tv-ben megszólaló szakértők véleménye egyöntetű volt: Vad II István (asszisztensei: Albert István, Szpisják Zsolt – Bognár Tamás, Karakó Ferenc) William Alves kiállításánál és a Diósgyőr javára befújt tizenegyesnél is tévesen döntött.

A magunk részéről ebben a két esetben nem foglalnánk egyértelműen állást, de hajlunk afelé, hogy egyik esetben sem született jó ítélet.

Abban viszont egészen biztosak vagyunk, hogy a kimaradt tizenegyesnél Tomás Tujvel hozzáért a labdához, így szögletnek kellett volna következnie. A felsoroltak közül talán ez a legkisebb jelentőségű, ugyanakkor a legkevésbé védhető tévedés, hiszen abszolút testközelben volt a játékvezető, és egy büntetőnél arra sem lehet hivatkozni, hogy valaki esetleg kitakarja az esetet.

Tegyük azt is hozzá, hogy Takács Tamás góljánál jó döntés született, ahogy az első tizenegyes újrarúgatása is megfelelt a szabályoknak.

A HÉT LEGROSSZABB TELJESÍTMÉNYE ÉS A HÉT NYILATKOZÓJA – KISPESTI GÓLIMPOTENCIA

A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa, George F. Hemingway az MTK elleni mérkőzés szünetében (még 0–0-nál) nyilatkozott az MTVA-nak. Arról beszélt, hogy klubja a gólimpotencia nevű betegségben szenved. Ezzel nálunk a kispesti tulajdonos kiérdemelte a hét nyilatkozója címet. „Sikeréhez” az is hozzájárult, amit hét közben mondott a Digi Sportnak Mátyus Jánosra célozva: „Bohócokra nincs szükség, az ilyen figurák ártanak a magyar futballnak. Ez az ember cirkuszt akart.” (A hét második legfigyelemfelkeltőbb nyilatkozata Tomiszlav Szivicsé, aki a saját főnökeinek szólt be: „Koncepció nélküli az átigazolási politikánk.”)

A HÉT MÉRKŐZÉSE
A hét meccséről, a Ferencváros–Győr találkozóról külön elemzéssel jelentkeztünk:
FTC–Győr: beérett Doll munkája, Ramírez merész volt – ezek jelentették a különbséget

A Honvéd–MTK mérkőzés második félidejében kiderült, Kispesten nem csak az a baj, hogy nem lő gólt a csapat… Az MTK úgy talált be kétszer is, hogy az 54. perctől Thiam kiállítása után emberhátrányban játszott. A Honvéd játékából emberelőnyben is hiányzott az elképzelés, volt olyan jelenet, amikor az MTK-sok létszámhátrányban is el tudták dugni a labdát a kispestiek elől. Ezért nálunk a Honvédé a hét leggyengébb teljesítménye.

Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője az egész NB I egyik legrosszabb szériáját tudhatja magáénak. Az olasz vezetőedző 2014 tavaszán egy ötös vereségsorozat (Mezőkövesd 0–1, DVTK 1–2, Haladás 0–2, FTC 0–2, PMFC 0–1) után mondott le, visszatérése után pedig a Nyíregyháza (0–2) és az MTK (0–2) elleni kudarcokkal folytatta. Hét meccs, hét vereség, 1–12-es gólkülönbség – alighanem Rossi is nagyon várja, hogy megtörjön a széria. Az olasz edző 2014. március 22-én szerzett legutóbb pontot az NB I-ben, akkor hármat is, mivel a Honvéd 1–0-ra legyőzte a Kaposvári Rákóczit.

A mostani két vereségért nem igazán okolható, hiszen nem sok ideje volt a csapatépítésre, a kilenc új külföldit nem az ő javaslatára szerződtetették. Az viszont egyértelműnek látszik, hogy az eddigi két bajnoki alapján az edzőváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nulla pontot Csábi Józseffel is tudott volna „hozni” az ebben az idényben 12 meccse nyeretlen Honvéd.

A mérkőzés egyébként a legkevésbé sem volt közönségszórakoztató, ez az alábbi két videóból is kiderül.

KOSZNICS LÖVÉSE AZ MTK ELLEN



PÖLÖSKEI ZSOLT LÖVÉSE A HONVÉD ELLEN

NEM TELJESÜLT KEMENES KÍVÁNSÁGA: KANTA ELLEN KELLETT JÁTSZANIA

Az őszi szezonban az MTK Budapest Felcsúton 2–0-ra legyőzte a Bp. Honvédot. A kék-fehérek mindkét gólját Kanta József szerezte, az MTK csapatkapitánya Kemenes Szabolcs kapuját vette be kétszer is. A kispesti kapus akkor az NSO Tv kamerája előtt azt mondta Kantával kapcsolatban:

„Én annyit kívánok magamnak, hogy soha többet ne kelljen futballoznom ellene. De tényleg, ez most már kezd kiábrándító lenni, és teljesen bosszantó, hogy akárhányszor pályára lépek Józsi ellen, valami mindig történik – és javarészt gól vagy gólpassz történik. És ez annyira demoralizáló. A tizenegyes előtt megmondtam neki, hogy soha többet nem futballozok ellene, mert nincs értelme. (...) Valamit kell csinálni, mert az már nem normális, hogy akárhányszor játszunk, mindig én maradok alul..."

Nos, Kemenes „kívánsága” nem teljesült, hiszen vasárnap ismét pályára kellett lépnie Kanta József ellen. Ráadásul megint nem sikerült tenni az ellen, hogy ne ő maradjon alul. A 64. percben Kanta végzett el szabadrúgást, a kapu felé ívelt labda elsuhant középen mindenki (?) felett, s Kemenes mellett a hálóba vágódott.

Kanta tehát ezúttal is megtréfálta a Honvéd kapusát – más kérdés, hogy még vitatott, ki is a gólszerző. A játékvezetői jelentésben Kanta József neve szerepel, a felvételek alapján is úgy tűnik, hogy középen csapattársa, Horváth Zsolt nem ért hozzá a labdához. A Sport Tv Harmadik Félidő című műsorában azonban a vendégként meghívott MTK-védő, Baki Ákos elárulta: Horváth Zsolt a gól után azt mondta nekik, hogy kicsit hozzáért a labdához. Mindenesetre az MLSZ adatbankjában hivatalosan Kanta a gólszerző, így mi is őt tekintjük annak.

Ez pedig azt jelenti, hogy Kanta József 2004 óta 14 gólt szerzett a Honvéd elleni meccseken, ebből hét találatnál Kemenes Szabolcs őrizte a kispestiek kapuját. Kanta a két csapat utóbbi négy mérkőzésén összesen hatszor volt eredményes.

KANTA JÓZSEF KÉT GÓLJA AZ ŐSZI MTK–HONVÉD MECCSEN

ELKÉPESZTŐ GÓLÍNSÉG AZ ÚJPEST MECCSEIN

Az NB I 2014–2015-ös szezonjában az Újpest meccsein esik a legkevesebb gól, mérkőzésenként átlagosan 1.58.

Az eddigi 19 fordulóban a lila-fehérek találkozóin összesen 30 találatot láthattak a nézők. Az újpestiek mindössze 14 gólt kaptak, ami dicséretes, hiszen csak a Videoton (8) és a Debrecen (12) védelme kapitulált kevesebbszer, a 16 szerzett gól viszont roppant kevés, csupán olyan csapatok – Haladás (10), Lombard Pápa (11), Bp. Honvéd (12), Dunaújváros (15) – szereztek kevesebb gólt, amelyek a kiesés ellen harcolnak.

Ráadásul az újpesti játékosok összesen kevesebb gólt értek el, mint Nikolics Nemanja egymaga. A fehérvári támadó már 18 találatnál tart, az előző szezonban ő és vele holtversenyben Simon Attila éppen ennyivel lett gólkirály.

REKORD A PIROS LAPOK TERÉN, CSAK KÉT MECCSEN NEM VOLT KIÁLLÍTÁS

Szezonrekord született a 19. fordulóban, még ha nem is pozitív: a játékvezetők hat labdarúgónak mutatták fel a piros lapot ebben a fordulóban, és hat olyan mérkőzés volt, amelyen kiállítottak játékost (csak a Pápa–DPASE és a DVSC–Újpest találkozón nem).A szezon eddigi csúcsát a 9. és a 16. forduló tartotta öt-öt piros lappal, míg a 14. forduló arról (is) maradt emlékezetes, hogy a legtöbb mérkőzésen volt kiállítás, négyen. Ez a két rekord dőlt meg a hétvégi fordulóban.
A 19. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN


Szűcs L. (Lombard Pápa) – Nagy J. (Pécsi MFC), Nalepa (Ferencváros), Vinícius (Videoton), Uzoma (Pécsi MFC) – Hajnal (Ferencváros) – Pauljevics (Pécsi MFC), Gera (Ferencváros), Bartha (Paks), Lamah (Ferencváros) – Seye (Lombard Pápa)
A forduló játékvezetője: Farkas Ádám (Pécsi MFC–Haladás) – Erős Gábor, Bozó Zoltán, Solymosi Péter, Berke Balázs

Az esetek többségében az emberhátrányba kerülő csapat rosszul jött ki a mérkőzésből, de akadt arra is példa, hogy a tíz emberrel futballozó együttes gólt szerzett, sőt megfogyatkozva is meg tudta fordítani mérkőzését. A 19. fordulóban a Paksi FC Gévay Zsolt kiállítása után (0–0-ra állt a meccs a piros lap felmutatásakor) büntetőből kapott egy gólt, ám aztán Bartha László duplájával fordított, és 2–1-re legyőzte a Puskás AFC-t.

Az MTK is jól jött ki a létszámhátrányos szituációból, Kispesten 0–0-nál Thiamot állította ki a játékvezető, és a tíz emberrel futballozó vendégek két gólt szerezve legyőzték a Honvédot (2–0).

A 19. fordulóban tehát négy gólt szereztek az emberhátrányban játszó csapatok, ez is szezonrekord. A Paks és az MTK mellett ebben az idényben négy csapatnak sikerült tíz emberrel legalább két gólt elérnie.

A Videoton Kovács István kiállítása után a Dunaújvárosnak rámolt be két gólt (Juhász Roland és Nikolics Nemanja révén), a Dunaújváros Győrben került emberhátrányba, s bár 4–3-ra kikapott, Böőr Zoltán kétszer köszönt be csapattársa, Rowen Muscat kiállítása után. A Debrecen Pápán Kulcsár Tamás piros lapját követően szerzett két gólt, és nyert 2–0-ra, a hajdúságiaktól Dusan Brkovics és Lázár Pál volt eredményes.

Kiemelendő a Diósgyőr, amely összesen öt gólt termelt emberhátrányban. A Honvéd ellen Antal Botond kiállítását követően előbb kapott egyet, majd Bognár István és Takács Tamás betalált, így 2–1-re nyert a DVTK. A Dunaújváros elleni találkozón William Alvest küldte le piros lappal a játékvezető, ezután háromszor kapitulált a diósgyőri védelem, ám aztán óriási hajrával egyenlített a csapat Bacsa Patrik, Miroszlav Grumics és Lazar Marjanovics találatával. A hétvégén a DVTK-nak nem sikerült hasonló bravúr, William Alves kiállítása után nem szerzett, hanem kapott egy gólt, és veszített Kecskeméten.

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A hét jubilánsa a 100. NB I-es meccsét játszó kecskeméti Gyagya Attila.

Megszakadó sorozatok. A Lombard augusztus kilencedike után először tudott újra bajnokit nyerni hazai pályán. A PMFC a teljes szezont tekintve először nyert otthon, míg a Haladás augusztus 2. óta első idegenbeli gólját szerezte.

Folytatódó sorozat. Az MTK immár 31 bajnoki meccse nem játszott döntetlent.

Edzői trükkök. A hétvégén két jó megmozdulást is láthattunk edzőktől. Benczés Miklós (Puskás Akadémia) egy labdafelvétellel és dekázással, Bekő Balázs (Kecskemét) pedig parádés labdaátvétellel jelentkezett. Nebojsa Vignjevics (Újpest) viszont tétlen szemlélője volt annak, ahogy a debreceni Dusan Brkovics nekiszaladt.

BENCZÉS MIKLÓS DEKÁZÁSA

BRKOVICS NEKIROHANT VIGNJEVICSNEK

A hét kihagyott helyzetei. Ezeket a DVSC–Újpest meccsen jegyeztük fel. Az első félidőben a vendégek bosnyák játékosa már csak a kifutó Nenad Novakoviccsal állt szemben , el is emelte fölötte a labdát, de nem találta el a kaput. A másik oldalon, a meccs hajrájában Dusan Brkovics tiszta lövőhelyzetben a labdát nem találta el.

A hét védése a diósgyőri Antal Botondé, aki a Kecskemét ellen hatalmas vetődéssel tolta ki Bebeto léc alá tartó löketét.

A hét hőse a kecskeméti Dejan Karan, aki egyrészt győztes gólt fejelt, másrészt azután is folytatni tudta a játékot (rövid ápolás után), hogy Georges Griffiths fejébe rúgta őt.

A hét gólja. Nyilasi Tibor a Sport Tv Harmadik félidő című műsorában a pécsi Eke Uzoma Haladás elleni bombáját emelte ki. A nigériai futballista korábban a Bundesligában is jegyzett egy hasonlóan szép találatot.

UZOMA BUNDESLIGA-GÓLJA


UZOMA GÓLJA A PMFC–HALADÁS (2–0) MÉRKŐZÉSEN



LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető Nézőszám
Március 6., péntek
19.00 Paksi FC–Puskás Akadémia FC 2–1 Solymosi Péter
800
Március 7., szombat
14.00 Ferencváros–Győri ETO FC 3–0
Iványi Zoltán
8692
16.00 Lombard Pápa–Dunaújváros PASE 1–0
Andó-Szabó Sándor 600*
16.00 Kecskeméti TE–Diósgyőri VTK 2–1 Vad II István
1822
16.00 Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás 2–1
Farkas Ádám 1428
18.30 Videoton FC–Nyíregyháza Spartacus FC 3–0 Németh Ádám
2346
Március 8., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–MTK Budapest 0–2 Pintér Csaba
1050
18.30 Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Erdős József
5014
*Becsült adat, a Lombard nem adott hivatalos tájékoztatást.
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 19 15 3 1 45–8 +37 48
2. MTK Budapest 19 14 5 30–18 +12 42
3. Ferencvárosi TC 19 11 4 4 30–15 +15 37
4. DVSC-Teva 19 10 5 4 27–12 +15 35
5. Diósgyőri VTK 19 9 6 4 29–22 +7 33
6. Paksi FC 19 8 7 4 29–18 +11 31
7. Újpest FC 19 7 8 4 16–14 +2 29
8. Kecskeméti TE 19 8 4 7 23–24 –1 28
9. Puskás Akadémia FC 19 7 3 9 20–23 –3 24
10. Győri ETO FC 19 6 6 7 27–26 +1 24
11. Nyíregyháza Spartacus FC 19 5 3 11 20–30 –10 18
12. Lombard Pápa FC 19 4 5 10 11–32 –21 17
13. Pécsi MFC 19 4 4 11 20–35 –15 16
14. Budapest Honvéd 19 3 4 12 12–26 –14 13
15. Dunaújváros PASE 19 3 5 11 15–34 –19 13
16. Szombathelyi Haladás 19 3 3 13 10–27 –17 12
* A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik