A Fradi mellett a DVTK-nál is szóba került Juhász szerződtetése

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 13:29
null
Hova tovább? Egyelőre Juhász Roland sem tudja, hol folytatja a pályafutását (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Juhász Roland szerződtetése a Ferencváros mellett a DVTK-nál is szóba került. Ezt a diósgyőriek ügyvezetője, Dudás Hunor is megerősítette.

A téli átigazolási időszak legfontosabb magyar vonatkozású kérdése továbbra is az, hogy mi lesz Juhász Rolanddal, az Anderlechtnél mellőzött válogatott labdarúgóval. Korábban beszámoltunk róla, hogy Oroszországból, illetve az NB I-ből mutatkozik érdeklődés iránta. Mivel Magyarországon és az orosz élvonalban is e héten jár le az átigazolási időszak (itthon csütörtökön, a Premjer-Ligában vasárnap), a napokban mindenképp eldől, hol folytatja a pályafutását a 29 éves védő, akit belga klubja valószínűleg kölcsönad a tavaszi szezonra.

Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy itthonról a Ferencváros az első számú kérője Juhásznak, ám legfrissebb értesüléseink szerint a DVTK-nál is felvetődött a szerződtetése.

„Csapatneveket eddig sem mondtam, és most sem teszek kivételt. Több magyar együttesnél is szóba került Juhász neve és még orosz klubok is képben vannak. Bármikor lehet előrelépés, ahogy lesz fejlemény, tájékoztatjuk a közvéleményt" – nyilatkozta megkeresésünkre Juhász menedzsere, Filipovics Vladan.

Dudás Hunor a DVTK ügyvezetője azonban az Észak-Magyarország kérdésére elismerte, hogy tárgyaltak a hátvéddel, ugyanakkor nem született megegyezés.

„Most, hogy közeleg az átigazolási időszak vége, biztosra mondhatom: nem lesz a DVTK játékosa Juhász Roland, de valóban tárgyalásban álltunk vele” – fogalmazott Dudás.


 

Legfrissebb hírek

Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
2025.11.11. 18:15

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27
Ezek is érdekelhetik