37 éves vezér a Fradiban – egy hét alatt több gól, mint egy év alatt

Vágólapra másolva!
2019.10.01. 12:42
null
Leandro tudja, amit kevesen, ha úgy hozza a sors, az igazán fontos pillanatban gólt szerez (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 7. fordulójára visszatekintő, a forduló „legjeit” összegyűjtő válogatásunk fókuszában a 37 évesen, egy héten belül három gólt szerző Leandro, megszólal a szintén egy hét alatt öt gólig jutó Gyurcsó Ádám és szó lesz Huszti Szabolcs sérüléséről is.

A FORDULÓ CSERÉJE – LEANDRO

A Zalaegerszeg elleni 2–1-re megnyert bajnokihoz hasonlóan a Kisvárda ellen is megszenvedett a győzelemért a Ferencváros. A vendégeket irányító Miriuta László remekül megszervezte együttese védekezését, és még abból is előnyt kovácsolt, hogy a zöld-fehéreknél a hátvédek is felzárkóztak a támadásokhoz. Sokszor ezzel a húzással bontja meg a rivális védelmét a Fradi, ám ezúttal más forgatókönyv szerint folyt a találkozó: mihelyst a Fradi védői átlépték a felezővonalat, a várdai hátvédek elindultak kifelé, ezzel a játékot egy húsz-huszonöt méter széles sávra szűkítették le. Így aztán hiába adogatta körbe a vendégek hátsó alakzatát Szerhij Rebrov együttese, nem találta a rést pajzson – ezzel szemben a másik oldalon Dibusz Dénesnek Hugo Seco, valamint Gosztonyi András lövésénél is nagyot kellett védenie, míg Teodorosz Beriosz senkitől sem zavartatva fejelt hat méterről a bal sarok mellé. Aztán amikor úgy tűnt, a hősiesen védekező vendégek az egyik pontot elviszik a Groupama Arénából, érkezett Leandro, és 20 méterről hajszálpontos lövést küldött a bal alsó sarokba.

A Kisvárda nagyon fegyelmezetten és szervezetten játszott, tisztán látszott, milyen futballal akar érvényesülni – tekintett vissza a találkozóra Dibusz Dénes, a zöld-fehérek kapusa. – Zártan védekezett, kevés területet hagyott nekünk, gyors támadói pedig várták a kontratámadás lehetőségét. A szünetben szerkezetet váltottunk, két védekező középpályással folytattuk, ezáltal próbáltuk jobban forgatni a játékot, hátha a harmadik-negyedik ilyen alkalommal elcsúszik a rivális védekezése, és megtaláljuk a szabad területet. A második félidő első negyedórájában ez többnyire működött, utána megint elveszítettük a ritmust, nem játszottunk kellően pontosan. Végül sikerült otthon tartani a három pontot, a hajrában Leandro ismét megmentett minket. Egy hét alatt három gólt szerzett, valamennyi nagyon fontos volt, úgy tűnik, jó az öreg a háznál. Nagy köszönettel tartozunk neki.”

A 37 esztendős középpályás 2015-ben tért vissza Ciprusról a Ferencvároshoz, Thomas Dollnál alapembernek számított, Szerhij Rebrovnál ez nem mondható el, ám beszédes tény, hogy az előző idény végén az ukrán szakvezető is azt szerette volna, hogy a lejáró szerződésű játékos hosszabbítson. A feleknek sikerült megegyezniük, s a rutinos labdarúgó igazolta, hogy ennyi idősen is képes a csapat vezéreként futballozni. Nyolc nap alatt három gólt szerzett, a ZTE FC és a Kisvárda elleni bajnokik között az Iváncsa elleni Magyar Kupa-meccsen is betalált, és oroszlánrészt vállalt csapata legutóbbi három győzelméből. Egy hét alatt több gólt szerzett, mint az előző évadban összesen, ugyanis a 2018–2019-es idényben 35 tétmeccsen kétszer talált a kapuba (egyszer akkor is a Magyar Kupában), és egyébként a 2017–2018-as idényben is két gólja volt.

Nagyszerű futballista, talán a legtechnikásabb a keretben – folytatta a Fradi kapusa. – A vasárnapi gólja után mondtam neki, hogy végre örülhettem a lövésének, nem pedig bosszankodtam miatta. A Kisvárda ellen látott mozdulatsort az edzéseken gyakran megismétli, az egyik specialitása, hogy a blokkoló lábak között visszahúzza a labdát a rövid sarokba. Szerencsére vasárnap nem én voltam a szenvedő fél. A mostani idényben júliusban és augusztusban kevesebb lehetőséget kapott, ám ugyanolyan lelkesedéssel készült, csapatkapitányként pedig az öltözőben is jelentős szerepe van. Nagyon megérdemelte ezt a három gólt, valamint azt, hogy ismét pályára lépjen. Bizonyította, hogy továbbra is számíthatunk rá.”

A 16-szoros magyar válogatott lövése plusz két pontot jelentett (a döntetlenért járó egy pont helyett hárommal gazdagodott az FTC), ezzel együtt a lefújás után nyilatkozó zöld-fehér játékosok sem tagadták, hogy a játékuk a ZTE FC, valamint a Kisvárda elleni bajnokin is akadozott.

Az elmúlt hetekben kínkeserves győzelmeket aratunk, nem a sziporkázó játékunkról szólnak a hírek. Biztos vagyok benne, hogy Szerhij Rebrov megtalálja a gyengébb teljesítmény okait, és javul a futballunk. Ettől függetlenül, ha három porondon kell helytállni, a legfontosabb a végeredmény. Néhány hét múlva senki sem emlékszik majd, milyen játékkal győztük le a Zalaegerszeget és a Kisvárdát, csak az számít, hogy a tabellán hány győzelem és pont szerepel a nevünk mellett.”

A FORDULÓ DUPLÁZÓJA – GYURCSÓ ÁDÁM

Két gólt szerzett Debrecenben a Puskás Akadémia szélsője, Gyurcsó Ádám, aki egyre jobb formában futballozik hazatérése óta. Idény közben, augusztus 29-én vette kölcsön a Puskás Akadémia a Hajduk Splittől, két nappal később aztán csereként 35 percet futballozott a ZTE ellen 1–1-re végződő találkozón. A következő fordulóban Hornyák Zsolt vezetőedző már a kezdő tizenegyben számolt vele, s ő parádés gólpasszal járult a Kaposvári Rákóczi 2–0-s legyőzéséhez. Egy héttel később mesterhármast szerzett a Bonyhád ellen 5–0-ra megnyert Magyar Kupa-meccsen, szombaton pedig a mezőny legjobbjaként két gólt rúgott Debrecenben a DVSC-nek, 2–1-es győzelemhez segítve ezzel csapatát.

Amikor hazajöttem a Puskás Akadémiához, a keret nagy részét nem ismertem, így egy kis időnek el kellett telnie, hogy a többiek lássák, miként tudok leginkább helyzetbe kerülni – mondta Gyurcsó Ádám.– Talán mondhatom, javul a formám, de azt hiszem, egy-két meccsre még szükségem van, hogy úgy érezzem magam a pályán, ahogy szeretném. A hazatérés előtt keveset játszottam, jó látni, hogy jönnek vissza a korábban rögzült megoldások, a gólok, gólpasszok pedig mindig segítenek, felgyorsítják a beilleszkedést. Debrecenben addig kézben tartottuk a mérkőzést, amíg a Loki be nem talált, és bár kicsit izgalmas lett a vége, igazságtalan lett volna, ha nem nyerünk. Tőzsér Dánielt kivontuk a játékból, a hazaiak nem tudták, miként építsék fel támadásaikat, érett futballt mutattunk labdával és anélkül is!”

Gyurcsó Ádámmal a soraiban három bajnokin hét pontot szerzett a Puskás Akadémia, és ha a szélső jó formája kitart, Diósgyőrben is biztosan lesz esélye a győzelemre.

Arról beszéltünk a srácokkal, a debreceni három pontnak akkor van igazán értéke, ha Diósgyőrben is nyerünk – folytatta a 28 esztendős labdarúgó. – Nem hiszem, hogy a DVTK hazai pályán defenzíven futballozna, biztosan lesz előttünk terület, és ha okosan futballozunk, lesz esélyünk az újabb győzelemre.”

A HÉT LEGSÚLYOSABB SÉRÜLÉSE – HUSZTI SZABOLCSNAK FÉL ÉVET KELL KIHAGYNIA

Huszti Szabolcsot megoperálták. Sajnos nem először. Pedig ez ritka peches eset volt. Szombaton, az Újpest ellen elvesztett (0–2) bajnoki 67. percében két újpesti játékos között tolta meg a labdát még a saját térfelén, amikor Feczesin Róberttel ütközött. Nem volt nagy szabálytalanság, a két labdarúgó a földre esett – hétköznapi eset. Pintér Csaba játékvezető lefújta az esetet, és Juhász Roland azonnal elvégezte a szabadrúgást. A nézők azt figyelték, Ivan Petrjak beadásából lesz-e valamit… Ezt azonban Huszti Szabolcs már nem látta, arcát a kezébe temetve, majd a felhúzott meze alá rejtve kínlódott a gyepen fekve. Csak a televíziós felvételekből derült ki: ahogy a földre zuhant a két játékos, az újpesti – vétlenül – teljes testsúlyával ráesett Huszti Szabolcs bal térdére. Az 51-szeres válogatott játékos azonnal a lábához kapott…

A Mol Fehérvár FC honlapja sajnálattal tájékoztatta a szurkolókat, hogy műteni kell a középpályást.

Vasárnap képalkotó vizsgálattal folytatódott Huszti Szabolcs kivizsgálása, amelynek során sajnos olyan elváltozásokat találtunk, ami miatt mindenképp operációra kerül sor. A műtétet hétfőn doktor Abkarovits Géza főorvos úr végzi el a székesfehérvári kórházban. A további fejleményekről az operációt követően tudunk bővebb tájékoztatást adni” – mondta a fehérváriak csapatorvosa, Kovács Tibor a klub internetes oldalán.

Lapunk úgy értesült, hogy a vizsgálatok szerint a belső oldalszalag sérült, és a műtét közben derült ki véglegesen, hogy az elülső keresztszalag milyen állapotban van az ütközést követően.

Az operációról kedden adott tájékoztatást a Mol Fehérvár hivatalos honlapja.

„Hétfő délután dr. Abkarovits Géza főorvos elülső keresztszalag-rekonstrukciót hajtott végre Huszti Szabolcs sérült térdén. Játékosunkra előreláthatólag hat hónapos rehabilitációs időszak vár” – olvasható a molfehervarfc.hu-n.

Huszti Szabolcs 1983-ban született, áprilisban volt 36 éves, és bár korábban arról volt szó, hogy ez lehet az utolsó bajnoki idénye, szeptember 13-án szerződést hosszabbítottak vele a fehérváriak. Aligha ilyen folytatásra gondoltak a felek…

A futballista nem először fekszik a műtőasztalon: 2013-ban, még a Hannover játékosaként a Hamburg elleni bajnokin a tizenegyes értékesítése közben szakadt el a combizma. 2017-ben, amikor a kínai Csangcsun Jataj játékosa volt, négy góllal és négy gólpasszal kezdte az idényt, amikor elszakadt a keresztszalagja, Augsburgban operálták, a rehabilitáció után pedig a fehérváriak játékosa lett.

A FORDULÓ FELFEDEZETTJE – SAJBÁN MÁTÉ

Fél óra volt még hátra a Mezőkövesd Zsóry–Budapest Honvéd mérkőzésből, amikor a hazaiak vezetőedzője, Kuttor Attila másodszor is cserére szánta el magát. Mivel csapata 2–0-s vesztésre állt, a szakember a támadó Sajbán Mátét küldte pályára, a 23 esztendős futballista pedig meghálálta a bizalmat, hiszen a 79. percben betalált, izgalmassá téve ezzel a hajrát.

Valószínűleg a Hévíz elleni Magyar Kupa-mérkőzésen mutatott teljesítményemnek is köszönhetem, hogy a Honvéd ellen bekerültem a keretbe, és végül pályára is léphettem – árulta el lapunknak Sajbán Máté, aki egy héttel a bajnoki előtt háromszor is betalált a 6–0-ra megnyert kupatalálkozón, szombaton pedig megszerezte első NB I-es gólját. – Kuttor Attila a becserélésem előtt azt mondta, hogy legyek ott Budu Zivzivadzéval állandóan az ellenfél kapuja előtt, érkezzünk a beadásokra, és próbáljuk megszerezni a lepattanó labdát. Kaptam egy indítást, megiramodtam. Láttam, Batik Bence próbál keresztezni, s az első gondolatom az volt, hogy a jobb lábam felé viszem a labdát, de inkább befelé toltam, mert üres volt a sáv, és már lőttem is.”

Sajbán Máté a Budaörstől került a nyáron az alaposan megerősített Mezőkövesdhez (gólérzékenységét mutatja, hogy az NB II-ben 17-szer talált be), és bár nincs könnyű helyzetben, próbál minél több játéklehetőséget kiharcolni magának. Első élvonalbeli meccsét a 2. fordulóban, Kaposváron játszotta (négy perc jutott neki), a második fellépésén pedig már az első gólját is megszerezte.

Csak remélni tudom, hogy szombaton sikerült megmutatnom, lehet velem számolni – folytatta Sajbán Máté. – Tisztában vagyok vele, voltak hiányzónk a Honvéd ellen, még a meccskeretbe sem egyszerű bekerülni, de azért dolgozom, hogy minél többet lehessek pályán.”

A FORDULÓ NOSZTALGIÁJA – NAGY TAMÁS

„Megnyugodott a lelkem.”

Így kommentálta a 31 éves Nagy Tamás, hogy vezetést szerzett a Kaposvár–DVTK (2–0) bajnokin. Furcsa helyzet: a védő 2011 és 2013 között a Diósgyőr játékosa volt, aztán Pápán, Zalaegerszegen és Nyíregyházán is futballozott, 2019-ben lett a Rákóczi játékosa. Ismerős volt az ellenfél.

„Miskolctól nem messze nőttem fel – mondta lapunknak Nagy Tamás. – Egy borsodi gyereknek egy álma létezik: a Diósgyőrben futballozni. Büszke vagyok rá, hogy nekem sikerült. Előtte Kazincbarcikán és Bőcsön szerepeltem, a DVTK másodosztályú volt, amikor szerződést kínált, máig nagy élményem, hogy a feljutást már a klub játékosaként ünnepelhettem meg. Két évig játszottam Diósgyőrben.”

Aztán 2013 nyarán mégis véget ért az együttműködés, Nagy Tamás Pápára igazolt át. Első mérkőzésén a Lombard mezében a DVTK ellen kellett pályára lépnie – öngólt lőtt, azzal nyert 1–0-ra a miskolci együttes.


„A legrosszabb helyzet volt
– emlékezett Nagy Tamás. Borsodi srácként az új klubomban épp a Diósgyőr győztes gólját rúgtam a saját kapunkba, persze, hogy kaptam a zrikákat, sőt még rosszabb ízű megjegyzéseket is. Menteni akartam, rosszul értem bele, azt hittem, Szűcs Lajos kilép, első meccsünk együtt, még nem ismertük egymást annyira – én hibáztam. Aztán ahogy teltek az évek, és a DVTK ellen játszottam, jöttek a viccek: na, majd Nagy Tomi segít, ha bajban a Diósgyőr…”

Szombaton ismét bajba került: a sokak által biztos kiesőnek tartott Rákóczi otthonában kapott ki, a Kaposvár jobban játszott. Ráadásul Nagy Tamás fejelte az első gólt. Gyerekkori álmai klubjának kapujába…

Kettős érzés volt. Egyre jobban összeáll a védekezésünk, korábban is voltak jobb időszakaink, de nem tudtunk nyerni, a Debrecenben elért győzelem önbizalmat adott. Amikor jött a labda, éreztem, hogy helyzetben vagyok, a sarok felé fejeltem, és… Furcsa érzés volt. Amit annak idején, úgy éreztem, elvett tőlem a sors, most visszaadta. Nagyon sok idő eltelt, amióta eljöttem Miskolcról, de nem felejtem el, mit adott nekem a DVTK. Ahogy a labda a hálóba került, úgy éreztem, megnyugodott a lelkem.”

NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!

NB I, 2019–2020, 7. FORDULÓ
SZEPTEMBER 28., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő
2456
Kaposvár–Diósgyőri VTK 2–0
Kaposvár, Rákóczi StadionBerke Balázs
1200
ZTE FC–Paksi FC 3–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaErdős József
2945
Debrecen–Puskás Akadémia 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
3250
Mol Fehérvár FC–Újpest FC 0–2Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóPintér Csaba
5267
SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP

Ferencváros–Kisvárda 1–0

Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
7625
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik