A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

V. J.V. J.
2026.01.21. 18:16
null
Fotó: kecskemetite.hu
A labdarúgó NB II 3. helyén telelő Kecskeméti TE szerződtette a legutóbb a román élvonalban szereplő Csíkszeredában játszó támadót, Szabó Bálintot – adta hírül a lila-fehér klub a hivatalos honlapján.

A korábbi utánpótlás-válogatott Szabó Bálint nyáron igazolt a román élvonal egyik újoncához, a Csíkszeredához, előtte a Paksban és a Vidiben 94 NB I-es mérkőzésen szerepelt. A csíkiaknál 17 tétmérkőzésen játszott, ezek során két gólpasszt jegyzett. A piros-feketék kedden jelentették be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a játékossal, akit egy nappal  később, szerdán már be is jelentett az NB II-es Kecskemét.

„Tímár Krisztiánt és Szalai Tamást nem kellett külön bemutatni, hiszen mindkettőjükkel dolgoztam Fehérváron. Fiatalon az utánpótlásban és az NB III-as csapatnál külön is, illetve az előző szezon végén már ebben a felállásban. Ez is benne volt a döntésemben, hiszen Krisztiánnal beszéltünk a leigazolásom előtt, pontosan tudjuk, hogy mit várhatunk el egymástól. Szeretnék visszajutni az NB I-be, egyben bizonyítani azt, hogy nekem és a KTE-nek is az élvonalban van a helye. Balszerencsés fél szezon van mögöttem, amely után szeretnék játszani, gólokkal és gólpasszokkal hozzátenni a csapat eredményességéhez” – mondta Szabó Bálint a KTE honlapjának.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezett: Papp Milán (Videoton – kölcsönből vissza), Szabó Bálint (szabadon igazolhatóként, legutóbb: Csíkszereda)
Távozott: Rjaskó Mihály (Szeged-Csanád GA), Vattay Márton (Putnok – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
5 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:58

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 18:44

A Csíkszeredától igazolt az FCSB – hivatalos

Minden más foci
2026.06.10. 11:06

Szakály Péter NB II-es klubnál lett sportigazgató

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:56

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 14:19
Ezek is érdekelhetik