Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2025.07.17. 09:20
null
Bobál Gergely (fehérben, elöl) a szurkolóknak is szeretne bizonyítani (Fotó: vidi.hu)
Július utolsó hétvégéjén, illetve a Videoton számára július utolsó hétfőjén kezdődik az NB II 2025–2026-os kiírása. Az első osztálytól huszonhat év után búcsúzó székesfehérvári alakulat a néhány éve még a Vidihez hasonlóan bajnoki címet ünneplő Honvédot fogadja majd a bajnoki rajton. A korábban Kispesten is futballozó, a nyár elején piros-kékbe öltöző Bobál Gergely számára biztosan pikáns lesz a mérkőzés, a támadó a jó kezdés mellett abban bízik, hogy jó szezonja lesz a Videotonnak.

„Ha minden jól sikerül, akkor az első helyre érhet oda a Videoton – jelentette ki Bobál Gergely az NSO Tv kérdésére. – De mi csak egy-egy meccsben gondolkozunk, mindig a következő mérkőzésre fogunk koncentrálni. Mindenkinek az kell, hogy a szeme előtt legyen, hogy hétről hétre bizonyítani kell! Meg kell mutassuk, hogy akár itthon, akár idegenben, de képesek vagyunk győzelmeket aratni!”

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

A Videoton vezetőedzője Gyurcsó Ádámról és Varga Rolandról is beszélt az NSO Tv-nek adott interjúban.

 

Legfrissebb hírek

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
23 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 21:35

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 17:30

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54