NB II-es rang – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.06.29. 07:11

KÉT BAJNOKSÁG között a felkészülés híreit böngészik a szurkolók. A legtöbb figyelem az élvonal csapatait kíséri, de érdekesek a másodosztály történései is. Az elmúlt években is nagy harc volt a feljutásért, miként a kiesés elkerüléséért is, ám az előttünk álló idény a korábbiaknál is kiegyensúlyozottabb, kiélezettebb lehet. Minél kevesebb csapat alkotja az első osztályt, annál nagyobb rang oda eljutni, ott sikert elérni, így a július végén rajtoló bajnokság rengeteg izgalmat tartogathat. A Vasas, a Honvéd és a Fehérvár – három korábbi magyar bajnok a legmagasabb osztályban – mellett a Kecskemét, a BVSC és a Békéscsaba is elmondhatja magáról, hogy szerepelt korábban ma is jegyzett nemzetközi kupában, és itt említhető meg, hogy az egykor NB I-es ezüstérmes Tatabánya a harmadosztályból feljutást követően nem tudott megkapaszkodni az NB II-ben… 

Szóval, az időben távolabbi és közelebbi múltjukra is joggal büszke klubok egész sora indul majd harcba, és ne csak a neveket tekintve nagyokat említsük meg: a Kozármislenyről, a Szentlőrincről a magyar labdarúgás hőskorában (elnézést ezért, de ez tény...) senki sem hallott, mostanában viszont markáns szereplői a második vonalnak, a feljutásra aspirálók sem szívesen találkoznak ezekkel az együttesekkel. Érdemes figyelni az újoncokra, a Tiszakécske a kilencvenes évek végén még az élvonalba is belekóstolhatott, a Karcag üde színfoltja lehet a bajnokságnak. Itt érdemes megjegyezni, a kiírás furcsasága, hogy a négy NB III-as aranyérmes osztályozót játszott, vagyis két csapat nem léphetett feljebb – ezt joggal érzik igazságtalannak a szurkolók, a bajnoki címnek minden körülmények között osztályváltást kell érnie. 

Labdarúgó NB II
2025.06.29. 07:07

Bivalyerős lesz a másodosztályú bajnokság

Az élvonalból kiesett Fehérvár FC és Kecskeméti TE, valamint a Vasas, a Honvéd és a dobogóra mindig esélyesnek tartott Szeged is pályázik a feljutásra.

Ki akar feljutni? 

Időnként hallani, egyik vagy másik klub „nem is akar”, ám az élvonalban garantált támogatás miatt még átszállójegyet is érdemes váltani, aligha kétséges, a most következő idényben elég sokan igyekeznek az élvonalba ahhoz, hogy a végén azt mondják a cinikusok: azok jutottak fel, akik a legkevésbé tudták elkerülni a sikert… Elég a tavasz végi Vasas–Honvéd összecsapás hangulatát, a meccset megelőző rohamot a jegyekért felidézni ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, régen látott izgalmas, nagy versenyt hoz a 2025–2026-os másodosztályú bajnokság.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
33 perce

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
5 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
16 órája

Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke, új szponzor is érkezett

Labdarúgó NB II
18 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:11

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 23:35

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:59

Két fejes góllal a Mezőkövesdet is legyőzte a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:57
Ezek is érdekelhetik