EZ TÖRTÉNT DÉLELŐTT ÉS KORA DÉLUTÁN
A hétfőhöz képest jóval aktívabb volt a hazai átigazolási piac. A napot a ZTE-vel kapcsolatos értesülésünk nyitotta, miszerint a zalai klub egy mexikói jobbhátvéd érkezését jelentheti be hamarosan – ez délután meg is történt, David Lópezt szerződtették a zalaiak. Nikitscher Tamás ügynökét két belga klub is megkereste, míg a DVTK két légiósát is eladásra bocsátotta az ún. „magyarszabályra” hivatkozva. Katona Levente végül csak átigazolhat Kecskemétről Nyíregyházára, míg az NB II-es Videoton érdeklődők hiányában felbontotta Nikola Szerafimov szerződését.
A nemzetközi porondon BL-címvédő Paris Saint-Germain mindenképpen szeretne megszabadulni kapusától, Gianluigi Donnarummától, aki már az Európai Szuperkupára készülő keretbe sem került be. Továbbra sem tudott dűlőre jutni az Inter az Atalantával Ademola Lookman ügyében, így a milánóiak a Monacóban játszó Maghnes Akliouche-ban is alternatívát látnak – igaz, a francia játékosért jóval borsosabb vételárat kellene fizetni.
A Tottenham Savinho mellett Eberechi Ezét is szeretné megszerezni, mindeközben a Chelsea nagyban tárgyal Alejandro Garnacho transzferéről a Manchester Uniteddel. Alexander Isak látványosan égeti fel a hidakat maga mögött Newcastle-ben, viszont egyelőre nem akadt olyan kérő, aki képes kifizetni a „szarkák” által elvárt összeget, így még a Liverpool sem rukkolt elő egy második ajánlattal. S ha már Liverpool: a regnáló angol bajnok első számú célpontja a belső védő poszton Marc Guéhi, de ha a Crystal Palace csapatkapitányát nem lehet elmozdítani, akkor a Parma tinije, Giovanni Leoni lehet a következő jelölt. A „vörösöknél” nemcsak érkezőkről, de távozókról is hallani, Harvey Elliottot két PL-csapat mellett az RB Leipzig is szerződtetné.
Akadtak hivatalos bejelentések is, a PSG az ukrán Ilija Zabarnij, a Leverkusen a holland Ernest Poku és a német Janis Blaswich, míg a PSV a román Dennis Man érkezését jelentette be. Akadt bejelentés Spanyolországban is, ahol a Celta az előző idénybeli kölcsön után végleg megszerezte a Betis rutinos centerét, Borja Iglesiast. S ha már Spanyolország: a Chelsea és az Atlético Madrid korábbi rutinos védője, César Azpilicueta minden jel szerint az Osasunában folytathatja pályafutását.
EZ TÖRTÉNT KÉSŐ DÉLUTÁN ÉS ESTE
Este Gianluigi Donnarumma közleményt adott ki a közösségi oldalán, melyben elbúcsozott a párizsi szurkolóktól és csapattársaktól, így gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy távozik a PSG-től. Az persze még kérdés, hogy az olasz kapus hol folytatja, egyrészt még egy évig él a szerződése, másrészt több kérője is van – állítólag a Chelsea, a Manchester City és a Manchester United is átigazolná.
Angliában a Manchester City kölcsönadta Jack Grealisht az Evertonnak, és bár vannak olyan sajtóértesülések, melyek szerint opciós jogot is szerzett a megvásárlására a liverpooli egylet, erről egyik klub sem tett említést a közleményében. A Newcastle kölcsönadta a 31 esztendős, görög válogatott kapust, Odiszeasz Vlahodimoszt a Sevillának a 2025–2026-os idényre, míg a Sunderland 10.4 millió fontért szerződtette a Getafe 28 éves paraguayi védőjét, Omar Alderetét.
Az is hivatalossá vált, hogy Álvaro Morata – miután felbontották kölcsönszerződését a Galatasaraynál – a Milantól kölcsönbe kerül a szintén olasz Comóhoz, amely vásárlási kötelezettséget is szerzett, tehát az Európa-bajnok csatár végleg a klub játékosa lesz a 2025–2026-os idény végén. A Girona pedig közölte, hogy 1+1 éves szerződést kötött a vb-bronzérmes belga játékossal, Axel Witsellel, aki az elmúlt idény végén szerződése lejártával távozott az Atlético Madridtól.
Hazánkban az ETO FC profi szerződést kötött 17 esztendős támadójával, Garamszegi-Géczy Árminnal, emellett az MTK számolt be arról, hogy kölcsönvette a Puskás Akadémiától Kerezsi Zalánt.
A LEGFONTOSABB ÁTIGAZOLÁSI INFORMÁCIÓK PERCRŐL PERCRE