A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

2025.08.12. 07:10
null
Nem szeretne tizenegyespárbajt a bolgár Ludogorec a Ferencváros ellen
Túl sok kulisszatitokra nem derült fény a Ludogorec esti sajtótájékoztatóján. Rui Mota vezetőedző mellett a csapat középpályása, Filip Kaloc válaszolt a kérdésekre.

„Az első meccs után mindkét csapatnak előny, hogy elemezheti a látottakat, mi ment jól vagy rosszul, és hogyan árthat a másiknak – kezdte a portugál szakember. – Készen állunk, hogy a meccstervünket megvalósítsuk. A múlt héten nem úgy akartunk játszani az első félidőben, ahogyan sikerült, de megértettük, mi történt. Normális, ha hibát követsz el, viszont utána az a dolgod, hogy kijavítsd! Arra számítunk, hogy továbbjutunk, de mindenre készen állunk, akár a tizenegyesekre is, bár igyekszünk előbb lezárni a párharcot, mert a tizenegyespárbajnál sokkal kevésbé a mi kezünkben van a sorsunk. Csak a győzelmen jár az eszünk, de jó csapattal játszunk, jó hangulatban, amely inkább pozitív, mint negatív hatással van a játékosokra.”

Filip Kaloc, a Ludogorec cseh középpályása szerint nem változtak az esélyek a bulgáriai 0–0 után.

„Továbbra is ötven százalék az esély mindkét csapat továbbjutására. Az első meccsen volt néhány helyzete a Ferencvárosnak az első félidőben, de hiszek magunkban. Megtörténhet, hogy hosszabbítás vagy tizenegyesek lesznek, de igyekszünk a rendes játékidőben nyerni. Remek hangulat lesz, szép stadionja van az ellenfélnek, és nagy szurkolótábora. Nem érzem, hogy az elvárás, miszerint a Bajnokok Ligájában szerepelhetünk, nyomást jelentene. Minden játékos célja, hogy a legjobb csapatok ellen lépjen pályára.”

 
Bajnokok Ligája
2025.08.11. 16:10

Robbie Keane a BL-visszavágó előtt: A kapu előtt harapósabbnak kell lennünk!

„Nagy energiákat várok a futballistáimtól és a drukkerektől is. Rajtam vezetőedzőként pedig az múlik, hogy milyen lesz az előadás, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozzam ki a futballistáimból.”
A Ferencvárosban most érzem a lendületet. A hétvégi bajnokin is nagyon biztatóan mozgott a csapat, tetszett a támadójáték. Igazából a Ludogorec elleni odavágón is az FTC-t éreztem a meggyőzőbben játszó együttesnek, de a szerencse nem segítette a srácokat. Most viszont a visszavágót hazai pályán, a telt házas Groupama Arénában rendezik, s a fantasztikus szurkolók buzdítása olyan erőt ad, akkora plusz lesz, ami hozzásegíti a fiúkat a győzelemhez – meglepne, ha nem jutna tovább a Ferencváros. Sőt, az elmúlt évek után valahogy az idén érzem úgy, hogy meglehet a Bajnokok Ligája-főtábla. Mintha most összeállt volna minden, talán a sorsolás sem olyan vészesen nehéz, bár természetesen nem is könnyű, de abszolút megugorható feladatnak tűnik. Egy biztos, én nagyon-nagyon szurkolok a csapatnak!
NS-szakértő: SIGÉR Dávid, a Sepsi OSK korábban a Ferencvárosban is futballozó középpályása

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
20.15: Ferencvárosi TC–Ludogorec (bolgár) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
22 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
2026.07.24. 23:20

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 18:28

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
2026.07.24. 13:15

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 13:00

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente-meccs utáni sajtótájékoztató

Európa-liga
2026.07.24. 12:47