NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

F. B.F. B.
2025.03.21. 12:28
Zsivóczky Gyula már nem a Csepel SC vezetőedzője (Fotó: hunfoci.hu)
A labdarúgó NB III Délkeleti csoportjában szereplő Csepel SC vezetőedzője, Zsivóczky Gyula a Tiszakécske elleni egygólos vereséget követően úgy döntött, hogy nem folytatja munkáját a klubnál – számolt be róla a hunfoci.hu.

A Csepel összesen három vereséggel kezdte a tavaszi szezont, 1–0-ra kikapott Szolnokon, majd szintén 1–0-ra maradt alul a Tiszakécske ellen hazai pályán. A második vereség után – talán meglepő módon – Zsivóczky Gyula úgy döntött, hogy feláll a kispadról. 

Egyértelműen az én döntésem volt a távozás – ecsetelte a tréner a hunfoci.hu-n. – Hivatalosan úgy mondanám, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel hoztam meg a döntésemet – időhúzás lett volna, ha maradok. Korrekt döntést hoztam a klub érdekeit is szem előtt tartva. Közös megegyezéssel bontottuk fel a szerződést Süle Lászlóval, akivel az első perctől korrekt viszonyban voltunk. Sokat tanultam az eltelt másfél év alatt, eredményes és sikeres időszak volt."

Zsivóczky 2023 májusában vette át a XXI. kerületiek irányítását. Első idényében feljuttatta a csapatot a Budapest-bajnokság I. osztályából az NB III-ba, ahol újoncként egyelőre középcsapatnak tekinthető, jelenleg 22 ponttal a 10. helyen áll. A tavaszi bajnoki rajt előtt egyébként Zsivóczky még bizakodóan nyilatkozott a szezonnal kapcsolatban.

A tréner utódja megbízott vezetőedzőként a sportigazgató Rácz Botond lett, aki vasárnap a Vasas II elleni 2–0-s vereséggel mutatkozott be a kispadon. A Csepel SC szombaton 14 órától a Szegedi VSE együttesét fogadja hazai pályán.

 

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18