Csepel SC: szurkolói ankét a tavaszi hazai bajnoki rajt előtt

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.03.05. 19:43
Szurkolói ankétot tartott a Csepel SC a tavaszi hazai rajt előtt (Fotó: Csepel SC)
Megtartotta az NB III-as tavaszi hazai bajnoki rajt előtti szurkolói ankétját a Csepel SC labdarúgó-szakosztálya, amely több bejelentést is tett.

 

A megjelenteket az esemény előtt Légrádi Gábor kommunikációs igazgató köszöntötte, majd Zsivóczky Gyula, az NB III-as csapat vezetőedzője, az 1984-es ifjúsági Eb-győztes válogatott egykori tagja számolt be a téli felkészülés történéseiről. Elmondta, hogy a betegségek, sérülések sajnos ezúttal sem maradtak el, de igyekeztek kihozni a maximumot a januártól márciusig tartó időszakból. Bemutatták a csapat új érkezőjét, Halácsi Fülöp Mirkót, aki a Putnok mezét cserélte kék-pirosra, s 22 éves kora ellenére már jelentős másod- és harmadosztályú tapasztalatokkal rendelkezik. A szakmai vezető összességében pozitívan értékelte a lejátszott felkészülési találkozókon történteket, és reményét fejezte ki, hogy a sérülésből visszatérő labdarúgókkal kiegészülve a Csepellel minden ellenfélnek komolyan számolnia kell majd a bajnokság folyamán. Megköszönte a „szigetországi” szurkolótábor tagjainak lelkes részvételét mind a hazai, mind az idegenbeli mérkőzéseken, és kérte őket, hogy a továbbiakban is tartsák meg ezt a szokásukat.

Az eseményen Süle László, a Csepel SC Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy milyen pozitív változások várhatóak az egyesületnél, s beszámolt az új támogatókról. Kiderült, hogy a marketing területén Szabó András (ismertebb nevén Csuti) segíti a csapatot, aki otthonosan mozog Csepelen, hiszen fiatalon a Béke téri sporttelepen rúgta a labdát. A Süle László által szintén említett szurkolói programban akár már napi 100 forinttal is lehet támogatni a klubot, ezért cserébe a Csepel SC különböző ellenszolgáltatásokat biztosít akár bérlet, akár valamilyen ajándék formájában. A szurkolói ankét végén Szieben László, a Csepel korábbi kiváló kapusa, a profi liga egykori vezetője elsőként jelentette be, hogy máris él a lehetőséggel, és vásárol egy támogatói csomagot, szavai szerint azért, hogy minél többen kövessék a példáját.

(Fotó: Csepel SC)

 

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36