Szabó István lehet a Honvéd vezetőedzője – NS-infó

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2024.11.18. 22:10
Szabó István (Fotó: Török Attila)
Lapunk információja szerint a Kecskeméten csodát tevő Szabó István veheti át a szakmai munka irányítását a Bp. Honvédnál, de úgy tudjuk, az idén hátralévő két bajnokin még a csapattal gyengén szereplő Laczkó Zsolt ülhet a padon.


BIZAKODHATNAK A KISPESTI SZURKOLÓK, benne van a pakliban, hogy hamarosan jelentős változás lesz a szégyenszemre az NB II utolsó helyén szerénykedő Bp. Honvéd szakmai stábjában: a Nemzeti Sport információja szerint Szabó István veheti át Laczkó Zsolt helyét a kispadon. A tapasztalt, 57 éves szakember túlzás nélkül csodát tett Kecskeméten: 2021 nyarán vette át az újoncegyüttest az NB II-ben, s első idényében a második helyen végzett a Vasas mögött (a Diósgyőrt megelőzve), így a KTE készülhetett az NB I-re. Bár szinte mindenki biztos kiesőnek titulálta a lila-fehéreket, a csapat óriási meglepetésre, de teljesen megérdemelten ezüstérmet szerzett. Az előző idényben biztosan maradt bent az élvonalban, a hatodik helyen zárva. Ebben az évadban viszont a lényegesen meggyengült kerettel a 9. forduló után az utolsó helyen állt öt szerzett ponttal, a vezetőség pedig – kissé érthetetlen módon – felmentette a munkavégzés alól Szabó Istvánt. Ez a megfogalmazás fontos, hiszen továbbra is szerződés köti az edzőt a KTE-hez, vagyis a Honvédnak kivásárlási árat kell fizetnie érte.

A megszerzése egyértelműen jó lépés lenne, persze csak ha a keretben is gyökeres változások történnek, valamint Fórizs Sándor, a Honvéd sportigazgatója a jövőben nem szól bele a szakmai munkába, mert a tabella bizonyítja, ez nemigen megy neki… Kecskeméten is láthattuk, ha Szabó István szabad kezet kap, a neve garancia a sikerre. Hogy jelenleg mi a siker Kispesten, más kérdés: a szétrombolt és lezüllesztett, 14-szeres bajnok klubnál egyelőre reálisan csak a biztos bennmaradásról lehet szó. Az együttes sereghajtó, 2024-ben még két bajnoki vár rá, a Kisvárda elleni idegenbeli, valamint a Vasas elleni hazai összecsapás; egyik mérkőzésen sem a szétesett kispestiek sikere várható. A tizennegyedik, már benn maradó pozícióban lévő Tatabánya előnye jelenleg négy pont, s jövő héten az utolsó előtti Békéscsaba ellen lép pályára, vagyis ez a hátrány még nőhet.

Szabó István a negyedik edző lehet a patinás klub kispadján az idényben: Csertői Auréllal három forduló alatt négy pontot szerzett a csapat, a beugró Djordje Kamber irányításával kikapott az Ajkától (1–2), míg Laczkó Zsolt vezetésével botrányosan szerepel a Honvéd: egy győzelem és két döntetlen mellett hatszor szenvedett vereséget, a Mol Magyar Kupában pedig megalázó módon kapott ki (1–5) a Pakstól. Bár a korábbi 22-szeres válogatott védő a legutóbbi, Kazincbarcika elleni bajnoki után (0–2) azt nyilatkozta, vállalja a felelősséget, a szavakat nem követték tettek, így az idei két bajnokin szinte biztosan ő ül a padon – utána pedig érkezhet Szabó István.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Kazincbarcika 1382330–13+1726
  2. Kisvárda138525–22+324
  3. Kozármisleny1365221–14+723
  4. Vasas FC1371524–20+422
  5. Szentlőrinc SE1363418–15+321
  6. Szeged-Csanád GA1347215–12+319
  7. Gyirmót FC Győr1353521–21018
  8. BVSC-Zugló1346311–11018
  9. Budafoki MTE1346320–23–318
10. Soroksár SC1352618–17+117
11. Csákvár1344518–20–216
12. Mezőkövesd1343617–18–115
13. FC Ajka1336417–21–415
14. Tatabánya1341814–26–1213
15. Békéscsaba1324711–16–510
16. Budapest Honvéd1323812–23–119



 

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
18 órája

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51