NB II: szerződést hosszabbított kulcsjátékosával a Vasas

F. B.F. B.
2024.11.09. 22:20
Urbílk József 2028 nyaráig maradhat a Vasasnál (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas három évvel meghosszabbította Urblík József szerződését, így a középpályás 2028 nyaráig erősítheti az angyalföldieket – számolt be róla a klub honlapja.

A 28 éves középpályás 2023 februárjában érkezett a Fáy utcába, azonnal meghatározó tagja lett a csapatnak. Azóta 58 tétmeccsen lépett pályára a Vasas mezében, ezeken 10 gólt szerzett és 13 asszisztot jegyzett. A most futó idénybe négyszer talált be az ellenfelek kapujába és öt gólpasszt osztott ki.

„Urblík József szerződése eredetileg 2025 nyaráig szólt, az átigazolási szabályok értelmében viszont egy játékos félévvel a szerződése lejárta előtt szabadon kezdhet tárgyalni más klubokkal – mondta Nagy Miklós sportigazgató a klubhonlapon. – Ezt semmiképpen sem szerettük volna megvárni, hiszen ahogyan azt hétről hétre a pályán és azon kívül is bizonyítja, ő az egyik legnagyobb értéke a csapatunknak. Így hároméves hosszabbítást ajánlottunk neki, amelyben sikerült megállapodnunk.”

„Boldog vagyok, hogy megállapodtunk a hosszabbításról, mert van még egy befejezetlen ügyem Angyalföldön... – jegyezte meg Urblík. – Az élvonalban érkeztem a Vasashoz és tevékeny részese akarok lenni annak, hogy vissza is kerüljünk oda és meg is ragadjunk az NB I-ben. Jó edzőnk van, remek a társaság, nagyon jól érzem magam a Vasasnál, a drukkerek szeretete pedig különösen jól esik! Viszont arra kérném őket, tartsanak ki és legyenek mellettünk akkor is, ha éppen rosszabb napot fogunk ki, hiszen emberek vagyunk, nem gépek, de minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy elérjük a közös célunkat, és a tavaszi szezon végén együtt, közösen ünnepeljünk.”

Érdekesség, hogy Urblík bő egy hónappal ezelőtt még arról beszélt, hogy – az akkor még – rossz szériában lévő csapatánál az segíthet, ha három-négy embert elküldenek.

A Vasas vasárnap 13 órától a Békéscsaba otthonában játszik az NB II 13. fordulójában.

 

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
17 órája

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
17 órája

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba kerülő Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
17 órája

Az éllovas KTE emberhátrányban is megérdemelten verte meg a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
19 órája

Két perc alatt fordított, végül biztosan nyert a Szeged a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
19 órája

Újra nyert, már nem áll kieső helyen a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
19 órája

Büntetőből sem sikerült – nem esett gól a Barcika és a Soroksár meccsén

Labdarúgó NB II
21 órája