„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2025.08.19. 10:07
null
Fotó: Kovács Péter
Kiss Ágnes és Nagy Bianka sokat tanult a racicei Eb-n történtekből, és újult erővel vágott neki a héthetes világbajnoki felkészülésnek. A lányok C–2 500, C–2 200 és C–4 500 méteren is úgy szeretnének szerepelni a szerdán Milánóban kezdődő vb-n, hogy csak magukkal kelljen foglalkozniuk.

Nagy reményekkel vágott neki a júniusi racicei Európa-bajnokságnak a Kiss Ágnes és Nagy Bianka alkotta női C–2-es egységünk, hiszen 200 méteren egy-egy arany- és ezüstérmet, az olimpiai számban, 500 méteren két aranyérmet nyert a szegedi és a poznani világkupaversenyen. Csehországban nem úgy alakult a verseny, ahogyan a lányok szerették volna, két bronz jött nekik össze. Kritikát fogalmaztak meg a viadalt követően, mondván, rajtuk kívül álló okok miatt is voltak árnyékai önmaguknak, ezalatt a nyugodt felkészülés hiányára és a rájuk nehezedő nyomásra gondoltak, megítélésük szerint túl nagy terhet tettek a vállukra.

„Az Eb után leültünk az edzőinkkel és megbeszéltük a történteket – mondta Kiss Ágnes a Nemzeti Sportnak. Arra jutottunk, hogy fejben »ment el« az Eb, emiatt ezúttal különös figyelmet fordítottunk a mentális felkészülésünkre. Racice után csalódottak voltunk, mert nagyon jó formában érkeztünk meg a versenyre, és ezt ott nem tudtuk megmutatni. Milánóban nem eredményekben szeretnénk gondolkozni, hanem arra figyelni, hogy a lehető legjobb formában versenyezzünk és a tőlünk telhető legjobb pályát teljesítsük.”

A párizsi olimpián negyedik helyen végző lányok egyhetes pihenőt kaptak az Európa-bajnokság után, ezt követően szinte végig a Maty-éren dolgoztak, emellett egy hetet töltöttek Dunavarsányban.

„Összeszedtük magunkat, és nekivágtunk a héthetes hosszú és intenzív felkészülésnek – fogalmazott Nagy Bianka. Már két hete is azt éreztem, hogy utazhatnánk Milánóba, mert készen állunk. A lehető legjobb állapotban azonban most vagyunk, apró finomításokat és visszaméréseket is végeztünk, amelyek azt igazolják, hogy minden a legnagyobb rendben van. Biztos vagyok benne, hogy most versenyzünk a legnyugodtabban.”

Nagy Bianka is amondó, a világbajnokságon csak magukkal kell foglalkozniuk: „Tanultunk a történtekből, sokat fejlődtünk azóta. Nem szabad törődnünk azzal, mi történik körülöttünk, nekünk csak a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk. Gyorsan továbbléptünk a racicei eseményeken, magunk mögött hagytuk, és új célokat határoztunk meg.”

De vajon mire lehetnek képesek a lányok a milánói Idroscalón?

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze, nagyon sok hasonló képességű egység küzd meg egymással. Az első öt-hat helyen szinte bárki végezhet, rengeteget fejlődtek a riválisok. Úgy vélem, ha ki tudjuk hozni magunkból a legtöbbet, az élboly első felében végezhetünk. Ha ez történik, elégedettek leszünk” – zárta mondandóját Nagy Bianka.

 

Legfrissebb hírek

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
3 órája

Kajak-kenu-vk: Poznanban is nyert a Kiss, Nagy kenu kettes, hat érem a pénteki döntőkben

Kajak-kenu
2025.05.23. 15:54

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Elhunyt Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus

Kajak-kenu
2025.04.30. 09:23

Immár két magyar tagja van a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség igazgatótanácsának

Kajak-kenu
2025.03.29. 20:07

Továbbra is együtt készülnek az olimpiai negyedik női kenupáros tagjai

Kajak-kenu
2025.03.24. 12:21

Idén is a 200 méter egyesre helyezi a hangsúlyt a kenus Takács Kincső

Kajak-kenu
2025.03.19. 11:04

Struktúraváltás, új válogatási és kvalifikációs rendszer – sajtóreggelit tartott az MKKSZ

Kajak-kenu
2025.03.05. 13:57
Ezek is érdekelhetik