Férfi röplabda Eb: októberben, Bariban sorsolják a csoportokat

Vágólapra másolva!
2025.08.19. 11:49
null
Bariban sorsolják a férfi röplabda Eb csoportjait (Fotó: Getty Images)
Október 4-én, Bariban sorsolják ki a jövő szeptemberi, magyarok nélkül sorra kerülő férfi röplabda Európa-bajnokság csoportjait.

Az európai szövetség (CEV) kedden honlapján számolt be arról, hogy a ceremóniát a délolasz városban található Normann-sváb várban rendezik majd, míg a bolgár, finn, román és olasz közös rendezésű viadalon utóbbi ország összesen négy várossal lesz házigazda.

A 2026. szeptember 10-i nyitómérkőzésre – akárcsak a 2023-as női kontinenstorna esetében – ezúttal is szabad téren kerül majd sor: az első összecsapást a nápolyi főtéren, a Piazza del Plebiscitón rendezik. A csoportkör találkozói Modenában, a nyolcaddöntők és a negyeddöntők Torinóban, míg az elődöntő és a helyosztók Milánóban lesznek

A további helyszínek: Várna, Tampere és Kolozsvár. Előbbi városban szintén rendeznek egyenes kieséses találkozókat.

A szeptember 27-én záruló, 24 csapatos Eb győztese az aranyérem elhódítása mellett indulási jogot szerez a 2028-as Los Angeles-i olimpiára is.

A magyar válogatott, amely 2001 óta vár az Eb-szereplésre, nyert szett nélkül selejtezőcsoportja utolsó helyén zárt, így nem jutott ki a tornára.

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
14 órája

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
Tegnap, 20:25

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
2025.12.22. 21:18

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
2025.12.22. 18:57

Férfi röpi Extraliga: kilencedik győzelmével a második helyre jött fel a Pénzügyőr

Röplabda
2025.12.20. 21:41

A címvédő MÁV Előre is négy közé jutott a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2025.12.18. 19:50

Férfi röplabda Extraliga: győzött a Pénzügyőr

Röplabda
2025.12.17. 21:21

Bravúros kaposvári győzelem a férfi Challenge-kupában

Röplabda
2025.12.09. 20:48
Ezek is érdekelhetik