Háromszoros magyar bajnok középpályást igazolt a Kazincbarcika

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.07.17. 12:47
Bódi Ádám Kazincbarcikán folytatja (Fotó: kbsc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Bódi Ádámot.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Bódi Ádámnak június 30-án lejárt a szerződése a Debrecennel. A játékos nem tartott a DVSC-vel az ausztriai edzőtáborba sem.

Ez már valószínűsítette a távozását, szerda este pedig az is kiderült, hol folytatja a 33 éves szélső. A Kolorcity Kazincbarcika a klub honlapján közölte, hogy szerződtette a háromszoros magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes és kétszeres Szuperkupa-győztes játékost. 

„Örülök, hogy lehetőséget kaphatok a folyamatos játékra, érzem magamban az erőt, a motivációt és azt, hogy segítségére lehetek annak a klubnak, amely engem szeretett volna. Hiszem, hogy klassz évünk és szezonunk lesz, kőkeményen azon dolgozom, hogy egy jó és sikeres csapattá kovácsolódjunk össze” értékelt az egyszeres válogatott Bódi Ádám, aki több mint 400 mérkőzést játszott a Debrecen színeiben, ezeken pedig 68 gólt és 70 gólpasszt jegyzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezett: Bódi Ádám (Debreceni VSC), Fadgyas Tamás (Kecskeméti TE), Herjeczki Kristóf (Nyíregyháza Spartacus), Katona István (Szombathelyi Haladás), Lucas (Kisvárda), Pintér Ádám (Budafoki MTE), Polgár Kristóf (Gyirmót FC Győr), Szabó Máté (Pécsi MFC), Székely Dávid (Karcagi SE – kölcsönből vissza), Szujó Attila (ETO FC Győr)
Távozott: Csatári Gergő (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Csilus Tamás (Budapest Honvéd), Dobozi Krisztián (román-magyar, Sepsi OSK – Románia – kölcsönből vissza), Kotula Máté (Mezőkövesd Zsóry FC – kölcsönből vissza, onnan Kecskeméti TE), Kurdics Levente (Szeged-Csanád GA), Megyeri Gábor (?), Papp Milán (Kecskeméti TE), Pekár László (BVSC-Zugló), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Nyíregyháza Spartacus), Szabó Balázs (?), Székely Krisztián (?), Szekszárdi Milán (Paksi FC – kölcsönből vissza), Vincze Dániel (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza)
 

 

Legfrissebb hírek

A Kazincbarcika megtörte ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és legyőzte a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
17 órája

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
2026.05.01. 13:10

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 11:11
Ezek is érdekelhetik