Dzsudzsák Balázsnak és Bódi Ádámnak is lejár a szerződése Debrecenben

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.05.30. 12:37
Dzsudzsák Balázsnak lejár a szerződése Debrecenben, de a vezetőség dolgozik a hosszabbításon (Fotó: Árvai Károly)
Hosszabb interjút adott a labdarúgó NB I-ben 5. helyen végző, s így a nemzetközi kupaindulásról éppen lemaradó Debreceni VSC vezető játékosmegfigyelője a Debrecen Televízió Hajrá! című műsorának. Gulácsi Bence többek között arról beszélt, hogy a hajdúságiak szeretnék megerősíteni támadósorukat, de elárulta, Dzsudzsák Balázsnak és Bódi Ádámnak is lejár a szerződése.

Az NB I-ben úgy végzett az 5. helyen a Debreceni VSC, hogy Bárány Donát mellett csak az ifiktől felhívott Batai Tamás szerepelt csatárként a csapatban, de csak néhány poszton kell megerősíteni a keretet.

A DVSC vezető játékosmegfigyelője elmondta, több poszton is figyelnek játékosokat, így a csatárokat is, mert az átigazolási időszak egyik feladata Bárány Donát tehermentesítése lesz.

„Több mint ezer játékos futott már át a rendszerünkben, különböző ügynöki ajánlásokon keresztül, az általunk megfigyelt bajnokságokból bejövő információk által” – mondta Gulácsi Bence, kiemelve, hogy a csatárkeresés mindig speciális, mert aki gólokat rúg, annak az igényei is nagyobbak, aki nem rúg gólokat, azzal kapcsolatban pedig felmerül: miért igazolták át.

Gulácsi Bence beszélt arról is, hogy két debreceni nevelésű, a városhoz ezer szállal kötődő játékosnak, a 109-szeres magyar válogatott Dzsudzsák Balázsnak és Bódi Ádámnak is lejár a szerződése, de a vezetőség dolgozik a hosszabbításon.

A vezető játékosmegfigyelő kitért rá, hogy tavaly nyáron jó összegért értékesített játékosokat a DVSC, ám télen inkább ők fizettek transzferdíjat, idén nyáron pedig inkább az értékesítés felé dőlhet a mérleg nyelve, s ha lesz bevételük, akkor nem csak ingyen igazolható, lejárt szerződésű labdarúgók érkeznek a csapathoz.

 

 

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40
Ezek is érdekelhetik