NB II: a Real Sociedadhoz igazol a Budapest Honvéd akadémiáján pallérozódó kapus

F. B.F. B.
2024.05.16. 10:15
Tompa Ákos Spanyolországba szerződik (Fotó: honvedfc.hu)
A spanyol Real Sociedad szerződtette a Budapest Honvéd akadémistáját, a 17 éves Tompa Ákost, aki az utánpótlásáról is híres klubnál fejlődhet tovább – számolt be róla a klub honlapja.

Nem mindennapi lehetőséghez jutott a 17 éves Tompa Ákos, hiszen a korosztályos válogatott kapust a spanyol Real Sociedad szerződtette a Budapest Honvédtól.

Korábban is hangsúlyoztam, a klubmodell egyik fontos eleme, hogy a saját értékeinkre, az utánpótlásunkra építsünk és szeretnénk, ha a tehetségeink előbb a Honvéd első csapatát erősítenék, itt ismerkednének meg a felnőttfutballal, itt érnének el sikereket és a kispesti szereplés után állnának légiósnak – kezdte a klubhonlapon Kun Gergely ügyvezető. – Ez továbbra is az egyik első számú prioritás a Honvédnál, amennyiben azonban az adott poszton legalább három-négy éves távlatban látjuk a megoldást és egy olyan lehetőség érkezik, ami a játékos és a klub számára is előnyös, akkor ezt figyelembe vesszük a döntésnél. Ez pedig egy különleges lehetőség Ákosnak, ráadásul hatalmas elismerés a Honvédnak, hogy egy La Liga-csapat számára tudunk játékost eladni és a megállapodás értelmében a továbbértékesítésből is részesülhetünk majd.“

Tompa Ákos 2019-ben érkezett a Honvédhoz Orosházáról, s csaknem négy évet töltött a kispesti klub akadémiáján, ahol az U15-ös gárdában szerepelt először. A korosztályos együtteseknél végigjárta a ranglétrát, tehetségét jól mutatja az is, hogy többször tréningezhetett az első csapattal, illetve felkészülési mérkőzésen a meccskeret tagja is volt. A fiatal kapus már tavaly nyáron is vendégeskedett a spanyol csapatnál, s akkor is pozitív élményekkel gazdagodott.

„Nagyon tetszik a hely, kicsit meglepődtem, amikor felvetődött az átigazolás, de nagy örömmel töltött el, óriási lehetőség ez a számomra – hangsúlyozta Tompa Ákos. Tartalmas időszakot töltöttem a Honvéd akadémiáján, amely sokat adott hozzá a karrieremhez. Terveztem, hogy szeretném majd kipróbálni magam külföldön is, azonban nem volt meghatározva, hogy pontosan mikor. A Real Sociedadnál is bizonyítanám a rátermettségemet, a célom, hogy számítsanak rám – szeretnék a felnőttcsapatban bemutatkozni! 

Tompa Ákost korábban súlyos autoimmun betegség támadta meg, amely miatt kerekesszékbe kényszerült, nyaktól lefelé nem tudott mozogni, azonban a hosszú és kitartó rehabilitáció segítségével (ezt a Szent Vincent Rehabilitációs Központban végezte el), nemcsak meggyógyult, hanem a futballpályára is visszatérhetett. S immár Spanyolországban, a Real Sociedad utánpótlásközpontjában készülhet a nagy célok elérésére.

A Honvédhoz kapcsolódó hír még, hogy a visszavonuló veterán középhátvédet, Ivan Lovricot a vasárnapi, Gyirmót FC Győr elleni hazai bajnokin búcsúztatja el a klub.

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
16 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik