NB II: Király Gábor fiával erősített a Kazincbarcika — hivatalos

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 19:34
null
Fotó: Facebook/Király Sportegyesület
A labdarúgó NB II-ben érdekelt Kolorcity Kazincbarcika a hivatalos honlapján jelezte, hogy szerződtette Király Gábor egykori 108-szoros válogatott kapus fiát, Király Mátyást.

 

„A labdarúgás alapjait és szeretetét már kisgyermekkorától kezdve magába szívhatta, miután a családi hagyományokat követve állt be a kapuba. A nagy múltú német TSV 1860 München, az SpVgg Unterhaching korosztályos csapataiban, majd a Fulhamben pallérozódott, ezt követően Magyarországra hazatérve az Illés Akadémia játékosa lett. 2018 őszén igazolt a Király Sportegyesületbe, amelynek napjainkig növendéke és kiválósága volt” – mutatta be Király Mátyást a borsodi klub.

A 19 éves kapus egyébként 16 éves kora óta véd a felnőttek között.

„Szeretnék tovább fejlődni, rengeteget edzeni, dolgozni azért, hogy még jobb lehessek. A csapatba kerülésért is meg szeretnék küzdeni, ugyanakkor fontos tényező az is, hogy egy új helyen, új szakmai stábbal, új csapattársakkal, új impulzusokat kapok majd. Nyilván édesapám magasra tette a lécet kiskorom óta, úgy nőttem fel, hogy tőlem mindig a legtöbbet várták el, s eszerint élek a mindennapokban. (...) Túl vagyok két edzésen, nagyon jó benyomásaim vannak a csapattársakról, s bízom benne, hogy szép időszak kezdődik el most az életemben” – nyilatkozta a klubhonlapnak a fiatal kapus.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik