NB II: gólszerzés közben sérült meg a Haladás csapatkapitánya

F. B.F. B.
2023.11.13. 14:27
null
A sérülés pillanata – gólszerzés közben ütközött Rácz Barnabás a Vasas kapusával (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Mindössze ötvennyolc percet töltött a pályán, mégis duplázott a Vasas ellen 3–3-ra végződő vasárnapi mérkőzésen Rácz Barnabás, a labdarúgó NB II-ben szereplő Haladás szélsője. A csapatkapitány a második góljánál viszont megsérült, mivel becsúszva ütközött az ellenfél kapusával, Uram Jánossal, s nem is tudta folytatni a játékot – számolt be róla a klub honlapja.


Rácz Barnabásra most MRI-vizsgálat vár, ezután derül ki, hogy pontosan mennyit kell kihagynia.

„A gól előtt Nyíri Vince nagyon jól adta be a labdát és becsúszva sikerült a hálóba lőnöm, ám a lábam letapadt, a térdem pedig továbbfordult – mondta a klubhonlapon Rácz Barnabás. – Pattanást nem éreztem, de zsibbadt az egész lábam, ezért cserét kértem; bízom benne, hogy nincs komoly baj, de majd az MRI-vizsgálat után okosabb leszek. Jelenleg is zsibbad a bal lábam és nehezen állok rá.”

A 27 éves Rácz tavaly nyáron tért vissza a Haladáshoz a holland FC Eindhoventől, s ebben az idényben 15 NB II-es bajnokin hat gólnál jár.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52