NB II: az U20-as vb-bronzérmes támadó Csákváron folytatja

F. B.F. B.
2023.06.06. 12:56
null
Simon András Csákváron folytatja (Fotó: aqvitalfc.hu)
A Mosonmagyaróvárról megszerzett Nagy Zoárd után megvan a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár második nyári érkezője: a Gyirmót FC Győrtől távozó támadó, Simon András a csákváriaknál folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.


A 33 éves Simon András az MTK színeiben már 16 esztendősen bemutatkozott az élvonalban, majd három idényen keresztül a Liverpool utánpótlásában, illetve tartalékgárdájában – egy évet kölcsönben a spanyol Córdobánál – pallérozódott. Hazatérését követően olyan magyar csapatokban szerepelt, mint az ETO, a Paks, a Kecskemét vagy az MTK, míg az elmúlt három évet Gyirmóton töltötte. A nemrég véget ért bajnokságban 34 NB II-es bajnokin játszott és négy gólt szerzett.

Simon András végigjárta a korosztályos válogatottakat, s 2008-ban tagja volt a legendás, U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző válogatottnak. Simon a rutinjával nagy segítség lehet a csákvári fiatalok számára.

A csákváriakkal kapcsolatos hír még, hogy a klub nem hosszabbította meg Beliczky Gergő és Baranyai Ádám szerződését, így mindketten távoznak az együttestől.

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53