Megyei foci: Cegléden rendezik a női és férfi kupadöntőt

(S. D.)(S. D.)
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 10:33
null
Csank János egykori szövetségi kapitány, mesteredző Kóbor Csabával (balra), a Bugyi Pest Megyei Kupa-győztes labdarúgójával látható (Fotók: Sipos Hajnalka)
Május 21-én, vasárnap délután Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban rendezik a „Pest Vármegyei Kupanap 2023” eseményét.

 

A programban elsőként 14.30-tól a 10. Football Factor Pest Megyei Női Kupa döntőjére kerül sor, melyen a Valkó a Vácrátóttal, míg 17.00 órától a férfiaknál, a 16. Football Factor Pest Megyei Kupa döntőjében két Pest vármegyei I. osztályú együttes, a bennmaradásért küzdő Felsőpakony és az osztályozót jelentő 2. helyre aspiráló Gödöllői SK küzd meg egymással a serlegért. Utóbbi gárda az I. osztály és a Pest Megyei Szuperkupa címvédője is egyben. 2023-ban Pest vármegyében mindenképpen új név szerepel majd a serlegeken, ugyanis eddig a férfi és a női döntő egyik résztvevője sem nyert még a kupa 2007, illetve 2010 óta futó „újkori” történetében.

A rendezvényre a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság évek óta hagyományosan színes műsorfüzetet jelentet meg, amely idén – formabontó módon – 16 oldalon mutatja be a résztvevő együtteseket, a kupanap főszereplőit. A korábban jellemző nyolc oldalnál nagyobb terjedelem oka, hogy – mintegy futballtörténeti kuriózumként – a kiadvány összeállítást közöl a 2007 óta valamennyi Pest Megyei Kupa-győztes férfi, illetve 2010 óta minden Pest Megyei női Kupa-győztes együttesről azok korabeli csapatképével és névsorával együtt.

Böőr Zoltán egykori 21-szeres válogatott labdarúgó Nagy Imrének (balra) a Pest Megyei Női Kupa-győztes Gödöllői SK edzőjének ad át díjat a tavalyi ceglédi női döntőt követően
Böőr Zoltán egykori 21-szeres válogatott labdarúgó Nagy Imrének (balra) a Pest Megyei Női Kupa-győztes Gödöllői SK edzőjének ad át díjat a tavalyi ceglédi női döntőt követően

 

A Pest Megyei Kupa bő másfél évtizedes történetében 2021 és 2022 után a vasárnapi lesz a harmadik alkalom, amikor a női és a férfi finálét egyenes adásban közvetíti valamelyik szolgáltató, mégpedig a gödöllői székhelyű Régió Plusz Televízió (RPTV) – a két finálét ennek köszönhetően a YouTube-on is figyelemmel kísérhetik. A Pest Vármegyei Kupanap 2023-ra a belépés ingyenes. Az idei női döntőt szakkommentátorként Dénes Dorottya egykori 5-szörös felnőtt válogatott labdarúgó, a Magyar Labdarúgó Szövetség női szakágának vezetője, a férfiakét pedig Boér Gábor, a friss MOL Magyar Kupa-győztes Zalaegerszeg labdarúgócsapatának vezetőedzője kíséri majd figyelemmel.

Fogl Katalin, korábbi 25-szörös válogatott labdarúgó végezte el egy évvel ezelőtt a női döntő kezdőrúgását
Fogl Katalin, korábbi 25-szörös válogatott labdarúgó végezte el egy évvel ezelőtt a női döntő kezdőrúgását

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik